![]() |
Kondi Krush 2024 - AnyStone logikai |
Enterprise Videoton TVC |
![]() |
A játékban kondenzátorokat kell felrobbantani úgy, hogy 3 vagy több egyforma színű kondit egymás mellé rakunk. Mozgatni a kondikat csereberéléssel lehet (vízszintesen vagy függőlegesen, de átlósan nem lehet). A játékképernyőn a kurzort a beépített botkormánnyal lehet mozgatni, kiválasztani az ENTER vagy SPACE billentyűvel lehet egy kondit. Ekkor a kurzor fehérre változik, és kiválaszthatjuk, melyik szomszédos kondival szeretnénk cserélni. Ha három vagy több azonos színű kondi egymás mellé kerül, felrobbannak, és minden felettük lévő kondi lejjebb esik, az üres helyekre véletlenszerűen új kondik jönnek. A tábláról bármikor kiléphetünk a 'Q' billentyűvel (amikor épp tudunk mozogni, tehát "potyogás" közben nem), az eredmény ekkor sem veszik el, felíródik, ahol tartottunk. Ha egy táblára újra belépünk, az eredmény csak akkor íródik felül, ha az jobb, mint az eddigi legjobb eredmény az adott táblán. Pontot a felrobbantott kondikért kapunk, a pontszámunk függvényében pedig nulla vagy 1-3 csillaggal értékeli a program teljesítményünket. Egy csillagra viszonylag könnyű teljesíteni a táblákat, 3 csillag már kihívás lehet. Tipp: sok pontot láncreakcióval lehet elérni. Annál több pont jár, minél hosszabb a láncreakció. Nem kötelező olyan lépést tenni, ami robbanást eredményez, lehet "építkezni" is. Egyes pályákon, ha 4 kondit egymás mellé rakunk, akkor keletkezik egy csíkos kondi. Ezzel ha cserélünk, akkor az egész sor / oszlop felrobban, attól függően, milyen irányban cseréltünk. Ezeken a pályákon, ha 5 kondit egymás mellé rakunk, akkor pöttyös kondi keletkezik. Ezzel cserélve az összes olyan színű kondi felrobban, amivel cseréltünk. Csíkos és pöttyös kondik között nincs különleges robbanás, ugyanúgy fognak viselkedni, mint a normál kondik (tehát pl. ha pöttyöset cserélünk csíkossal, akkor az összes csíkos felrobban.) Mivel a kondikat véletlenszerűen osztja a program, a kisméretű táblákon előfordulhat olyan elrendezés, hogy nem lehet több kondit felrobbantani (max. 2 db kondi van egy adott típusból a pályán). A pályaválasztó képernyőn a piros keret mozgatásával választhatunk táblát. Csak a fehér színű táblákat lehet kiválasztani, vagyis azokat, melyek előtti táblákat már legalább egy csillagra teljesítettük. Az 'I' billentyű megnyomásával információt kaphatunk az adott tábláról. Itt látszani fog, milyen színű (táblánként több kevesebb féle) kondikat kaphatunk, a pálya mérete (SIZE), mennyi lépésünk van (MAX LAP), mennyi pont kell a csillagok eléréséhez, és az eddigi legjobb eredményt. |