TVChain Reaction

2025 - AnyStone

ügyességi

Enterprise

Videoton TVC

A játék célja, hogy az összes repkedő alakzat eltűnjön a pályáról. Ha egy alakzatra kattintunk, akkor az működésbe lép, majd eltűnik. Háromféle alap alakzat van:

  • Kör (piros): Robban egy bizonyos sugarú kört. Ha egy másik alakzat ezen körön belül van, az is működésbe lép.
  • Háromszög (kék): Rálő egy másik alakzatra, ami szintén működésbe lép.
  • Négyzet (zöld): Elindul függőlegesen vagy vízszintesen egy irányba, elrepül a képernyő széléig. Ha addig útjába kerül egy másik alakzat, az működésbe lép.

Mindez láncreakcióként addig folytatódik, amíg nincs több olyan alakzat ami működésbe lép, vagy el nem fogy az összes alakzat.
Későbbi pályákon mindhárom alakzatból lesz dupla erős változat (pöttyös), amit kétszer kell eltalálni, hogy működésbe lépjen. Azaz amikor először eltalálja valami, csak annyi történik, hogy "sima" alakzattá válik. Ezen kívül minden alakzatból van sötétebb színű 'Super'' változat, amire a menüben fejlesztéssel tehetünk szert.
Minden pályán megadott (fejlesztéssel növelhető) számú kattintásunk van (CLICK). Az utolsó kattintás után mindenképen befejeződik a szint. Ha sikerül 15 alakzatot leszedni egy pályán, akkor kapunk 1 csillagot, és elérhetővé válik a következő pálya. 20 alakzat 2 csillagot, 25 alakzat 3 csillagot ad. A pályákról bármikor kiléphetünk a 'Q' billentyűvel. A program csak a pályán elért legjobb eredményt jegyzi meg.
A pályaválasztó képernyőn (menüben) a piros keret mozgatásával választhatunk táblát. Csak a fehér színű táblákat lehet kiválasztani, vagyis azokat, melyek előtti táblákat már legalább egy csillagra teljesítettük. Az 'I' billentyűvel információt kérhetünk az aktuális pályáról, a 'P' billentyűvel a fejlesztés menübe kerülünk, ahol elkölthetjük a csillagainkat különböző power up-okra:

  • Kör fejlesztése:
    • Radius: a robbanás sugara nagyobb lesz.
    • Double Damage Chance: Esély, hogy dupla ütést vigyen be a robbanás (ezáltal egy robbanással eltüntet egy dupla erős alakzatot is).
    • Super Circles: Olyan kör alakzatok száma a pályán, amik nagyobb sugarú kört és dupla erősségű ütést visznek be.
  • Négyzet fejlesztése:
    • Damage: A négyzetek duplát ütnek.
    • Double Shots Chance: Esély, hogy a négyzet két irányba is elinduljon.
    • Super Squares: Olyan négyzet alakzatok száma a pályán, amik két irányba elindulnak és dupla erősségű ütést visznek be.
  • Háromszög fejlesztése:
    • Damage: A háromszögek duplát ütnek.
    • Extra Shot Chance: Esély, hogy a háromszög kettőt lőjön.
    • Super Triangles: Olyan háromszög alakzatok száma a pályán, amik kettőt lőnek és dupla erősségű ütést visznek be.
  • Célkereszt fejlesztése:
    • Damage: Az erősebb (pöttyös) alakzatok is egy kattintásra működésbe lépnek.
    • Bonus clicks: Több kattintási lehetőség.

A Powerup-okat bármikor resetelhetjük, azaz újra kioszthatjuk a csillagainkat. Erre szükség is lesz, bizonyos pályák teljesen más powerup-okat igényelnek, mint a többiek.

Irányítás:
A játékot beépített botkormánnyal, vagy a W, S, A, D billentyűkkel irányíthatjuk. SPACE vagy ENTER - kattintás.
A betöltés után, a címképernyőm az 'M' megnyomásával bekapcsolható az Entermice egérkezelést. Az egérrel csak játék közben a célkeresztet tudjuk mozgatni, a menüben maradnak a billentyűk.