1986 - Mirrorsoft Ltd.

ügyességi

Spectrum (48k)

Enterprise

 

 

 

A cím kevésbé utal arra, hogy egy újabb labdás pattogó őrülettel van dolgunk, sokkal inkább célzás lehet arra, milyen nehéz dolgunk lesz. Pedig a feladat igazán nem tűnik túl bonyolultnak: három, egyenként 25 képernyőből álló "labirintusban" kell elpattognunk / elgurulnunk a rajttól a célig, meghatározott időn belül. Háttértörténet nincs a játékhoz, de igazából felesleges is lenne.
Labdánk tehát gurulni és pattogni is tud, ráadásul a sebességünk sem állandó, hisz az iránybillentyűk nyomvatartásával tudunk gyorsítani, ha elengedjük, lassítunk - őrületbe kergetve a kezdő játékosokat. Ugyanígy, ha nyomvatartjuk a tűzgombot, egyre nagyobbat pattanunk, ha elengedjük, egyre kisebbet. A harmadik labirintusban való célhoz érkezés nem jelenti a játék végét, háromszor (!) kell sorban végigjutni a labirintusokon. Mindegyik kör után egyre több akadállyal fogunk találkozni. Dolgunkat természetesen számtalan "terepakadály" nehezíti, ezek közül néhány labdánkra nézve veszélyes is lehet:

  • A sárga dobozból - ha megpróbálunk átgurulni rajta - egy kipattanó bokszkesztyű egyenesen a felette lévő vasvillába pattint.
  • A rakétavető lövedékeit ki kell kerülni.
  • A vízszintes zöld csöveken nem csak a tetején lehet átpattanni, de át is gurulhatunk bennük.
  • A fehér rácson átesünk ha rágurulunk.
  • A plafonról lógó zöld cső beszippant minket és a pálya egy korábbi pontjára pottyant vissza minket. Pattanni kell alatta, akkor nem tud beszippantani. A plafonról logó sárga csövek ezek végpontjai. Ezek alatt biztonságban vagyunk, sehova nem visz.
  • Ha vízbe esünk, elsüllyedünk.
  • A padlón lévő fehér lángszóróból rendszeres időközönként lángol csapnak fel. Labdánk úgy tűnik gyúlékony anyagból készült...
  • Labdánk nemcsak gyúlékony, de a plafonról lógó mágnes is magához rántja, ha megpróbálunk átgurulni alatta.
  • A izgő-mozgó, repkedő élőlényekkel való találkozás is minden formában ellenjavalt.
  • Nem aladálynak számít, de megemlítendő: A függőleges átjárók közepén a piros tölcsérre állva levisz minket az alsóbb szintre. Mivel labdánk tetszőlegesen nagyot eshet ennek sok jelentősége, de az alsó szinten található zöld doboznak igen: felülről belegurulva felrepít minket a felső szintig.

Ha a fenti okokból kifolyólag labdánkkal bárminemű baleset történik, időveszteséget kapunk büntetésül. Azért némi segítséget is kapunk: a felvehető villogó pontszámokat gyűjtve kaphatjuk meg ezeket:

  • 500 pontonkért úszógumit kapunk. Ha vízbe esünk, ezek megóvnak az elsüllyedéstől.
  • 700 pontonként kalapácsot kapunk. A második körtől kezdve üvegfalak is elzárják a továbbjutást (a negyedik kép bal szélén ilyen fal látszik), melyeket a kalapácsokkal törhetünk össze.
  • Minden 900 pont után egy kulcsot is kiérdemlünk. A már említett vízszintes zöld csövek közül a második és harmadik körben egyre több vége van lezárva. Ezeket nyithatjuk ki a kulcsokkal. A csövek fölött jellemzően rakéták potyognak, de ha nincs kulcsunk, ügyes időzítéssel itt is át tudunk jutni.

A játék teljesítése érdekében elengedhetetlen a pontszám gyűjtés, mert a fenti eszközök egyszer használatos darabok, és némely medence akkora, hogy csak úszógumival lehet átjutni rajta, és az üvegfalakat sem lehet kikerülni! Az összegyűjtött eszközeinket a jobb alsó sarokban láthatjuk. A program csak 9-ig tudja kijelezni a darabszámokat, de a többit is megjegyzi.
A "labirintus" kifejezés egyébként erős túlzás, hisz az első teljesen lineáris, csak a másodikban és harmadikban van pár elágazás, a zsákutcába csak pontszámgyűjtés céljából érdemes bemenni, de nem feltétlenül szükséges mindenhova bemenni, mert a játék teljesítéséhez nem kell minden pontszámot összegyűjteni. A játék végén százalékos értékelést kapunk teljesítményünkről, itt lesz csak kisebb érték.
A játék sajnos nagyon nehéz, ráadásul az időkeret is meglehetősen szoros. Esetleg aki a Frost Byte-ot csípőből végignyomja, juthat vele valamire.

Irányítás:
A menüben billentyűzet ('Z' - balra, 'X' - jobbra, 'SPACE' - ugrás), KEMPSTON, SINCLAIR és CURSOR illesztők közül válogathatunk. A menüpontok között az 'S' megnyomásával tudunk lépkedni, az ENTER megnyomásával indíthatjuk a játékot.
'P' - játék szüneteltetése / folytatása
'Q' - kilépés a játékból.

Térkép