Dan Dare III
The Escape

1990 - Virgin Games Ltd.

akció

Spectrum (48k)

Enterprise

 

 

 

 

A gonosz Mekonok nem adják fel az emberiség elleni cselszövést. Ezúttal már-már személyes ellenségük - Dan elrablásával kezdik meg a támadást. A gyanútlan Dant tőrbe csalják és most egy Föld körül keringő űrhajón tartják fogva. Míg a fogvatartóink egy halásos adag méreg beadására készülnek, Dan elszabadul, ártalmatlanná teszi elrablóit, majd visszaszerzi fegyverét és a hátára szerelhető rakétahajtóművet, mely már a második részben is jó szolgálatot tett. A meneküléshez használható mini űrhajó azonban jelenleg nincs feltöltve üzemanyaggal, így azt be kell szerezni. Dan számításai szerint 50 font (1 font = 453.6 g) üzemanyagra van szüksége, hogy leszállhasson a Földre, figyelmeztesse és így megmentve az emberiséget, stb, stb...
Már a játék első betöltésére is szemetszúró, hogy a harmadik rész teljesen szakított az első két részben bejáratott módival. Bár az első két rész is kiemelkedően szép grafikával büszkélkedhet, a harmadik rész mindkettőn túltesz! Ráadásul a játéktér most nem képernyőkre van osztva, hanem a "kamera" scrollozódik, főhősünk mindig a képernyő közepén látható. Ennek viszont az ára az, hogy a játékmenet jóval egyszerűbb, a játéktér kisebb, mint az előző két részben. A gyökeres változásnak az az oka, hogy a programot Crazy Jet Racer címmel kezdték fejleszteni, azaz eredetileg semmi köze nem volt a Dan Dare-sorozathoz! Utólag, a kiadó kérésére változtatták meg a címet, a jobban eladható, "bejáratott" Dan Dare sorozat harmadik darabjára. Ehhez csak a főhős sprite-ját kellett kicserélni és persze új betöltőképet kapott a játék. Így már persze érthető, hogy Dan társa, Digby ezúttal nem tűnik fel a játékban. A csak 48K-s hangok viszont 1990-ben már némi csodálkozásra adhattak okot.

A játék kezdetén tehát felszerelésünk meglehetősen hiányos. Kézifegyverünk korlátozott mennyiségű lövésre elegendő energiával van feltöltve és a hátunkra szerelhető rakéta is korlátozott mennyiségű üzemanyaggal van feltöltve (A rakéta üzemanyaga csak akkor fogy, ha emelkedünk). Figyelem! Ez nem az az üzemanyag, amit meg kell szereznünk a meneküléshez! Ezenkívül még egy teleport-kártyánk és egy elemünk is van, ezekről később ejtünk szót. Kézifegyverünk különleges képességgel is bír: ha nyomvatartjuk a tűz gombot, nagyobb tűzerővel tudunk lövést leadni. Ez két okból is praktikus, egyrészt, a nagyobb lövés is egy lövésnek számít, másrészt ellenfeleink meglehetősen szívósak. A műszerfal közepén, a kék sávban láthatjuk, mekkora tűzerőt gyűjtöttünk (a tűz gomb nyomvatartásával), az efelett látható két számláló a leadható lövések számát (bal oldali számláló), és a hátunkra szerelt rakéta üzemanyagát (jobb oldali számláló) láthatjuk. Talán mondani sem kell, hogy ha elfogy a fegyverünk energiája és nem tudunk lőni, az mennyire negatívan befolyásolja életkilátásainkat. Ha a hátirakétánk üzemanyaga fogy el, azonnal elvész egy életünk. A minket ért sérülések energiánkat fogyasztják, melyet a jobb oldalon látható piros sávon mérhetünk le. Az energiánkat nem tudjuk tölteni, de elvesztett életeinket pótolhatjuk.
Mivel a Föld körül keringő űrállomáson speciel egy árva grammnyi üzemanyag sincs az űrhajóhoz, bizonyos hogy egyéb megszerzendő eszközre is szükségünk lesz: Az űrhajón találunk egy teleportot, amely minden Mekon űrjármű szériatartozéka. Ezzel eljuthatunk más Mekon űrállomásra, melyeken már találunk a meneküléshez szükséges üzemanyagot! A teleport azonban csak a megfelelő teleport-kulcs birtokában bírható működésre. Teleport-kulcsot az adott űrjármű Mekon parancsnokánál kell keresnünk (1. kép), aki azonban nem szívesen adná oda, le kell győznünk! Ez csak jó sok lövéssel lehetséges, miközben persze ő is lő ránk. A parancsnokhoz nem szabad hozzáérnünk, mert azonnal elvész egy életünk!
Az üzemanyagot 10 fontos tartályokban lelhetjük fel (2. kép). Ez azt jelenti, hogy öt tartályt kell megszereznünk. Összesen öt űrállomást kell átkutatnunk, de az elsőn (LEVEL 0) nem találunk tartályt. A másodikon (LEVEL 1) egy, a harmadikon (LEVEL 2) kettő, a negyediken (LEVEL 3) és ötödiken (LEVEL 4) egy-egy tartályt találunk. Nem szabad egy tartályt sem kihagynunk, mert a teleport-kártyák egyszer használatos darabok, csak a Föld körül keringő űrhajóra (LEVEL 0) kell majd visszajutnunk.
Ha megszereztük a telport-kulcsot, és az üzemanyagtartályt, mehetünk vissza a teleporthoz (3. kép) és a frissen megszerzett teleport-kártyával a következő űrállomásra ugorhatunk. Ekkor egy betét-játék következik, melyben egy kacskaringós féregjáratban utazik Dan. Ez annyiból áll, hogy Dan-t irányítva át kell haladnunk az egymás után következő négyzeteken (4. kép). Ha kihagyunk egy "kaput", energiaveszteség a büntetésünk. Ha elfogy az energiánk, visszakerülünk a teleporthoz, amiből indultunk és egy életünk elvész. Próbálkozhatunk újra.
Az űrállomásokon a lőfegyverünkhöz való energiacellákat találhatunk még, minden további segítséget a Föld körül keringő űrhajón szerezhetünk be, ugyanis bármikor ide teleportálhatunk, "bevásárolni". Ehhez a "STORE!" feliratú teleport-kártya szükséges, ami már a játék kezdetén nálunk van és többször is felhasználhatunk! A Föld körül keringő űrállomáson, felül, balra (ahonnan indultunk) egy kék terminálból a háti-rakétánk üzemanyagát tölthetjük fel. Jobbra (ahol a parancsnok volt) egy számítógép terminálba léphetünk be, ehhez szükséges az elem, ami nálunk van. Ezen a töltés a pontszámunk gyarapodásával arányosan töltődik. A terminálon történő "vásárlás" az elemen tárolt töltést fogysztja:

  1. SMART BOMB - felhasználva a képernyőn lévő összes ellenséget megsemmisíthetjük. Igen szimpatikus cucc!
  2. EXTRA LIFE - elvesztett életeink helyett vásárolhatunk újat.
  3. 10 BOUNCING BOMBS - a falakról visszapattanó bomba, amely letarolja az ellenfeleinket. Egyszerre akár ötöt is elereszthetünk. 10-es csomagokban vásárolhatjuk.
  4. TOP UP AMMO - lőfegyverünk energiáját állítja maximumra (99 lövésre elegendő).
  5. BLAST OFF! - a leszálláshoz használható űrhajót indíthatjuk be, ha megszereztük a szükséges 50 font üzemanyagot. Ez a játék végét jelenti.
  6. EXIT - a "vásárlás" befejezése.

Az ötödik szinten egy RETURN feliratú teleport-kártyát szerezhetünk, melynek hatása ugyanaz, mint a "STORE!" feliratú kártyának: visszajutunk a Föld körül keringő űrhajóra. Mint már az előbb kiderült ekkor a számítógép-terminálnál fejezhetjük be a játékot.
Tippek:

  • A második űrállomáson (LEVEL 1) egy kacsolót kell átállítanunk, hogy kinyissunk egy utunkat elzáró ajtót.
  • Ugyanezen űrállomáson a parancsnok háta mögé is be tudunk repülni (itt találjuk az üzemanyagot is) a parancsnok nem tud mozogni, sem megfordulni...
  • Használjunk sok SMART BOMB-ot.
  • Az automata ágyúkat nem tudjuk megsemmisíteni, ne pazaroljuk a muníciót.

A játékkal kapcsolatos legmeglepőbb élmény, hogy nagyon könnyű! A grafika miatt az érthető, hogy a játéktér nagyon kicsi, negyed óra alatt teljesíthetjük a feladatot, de olyan olcsó az extra élet, hogy gyakorlatilag örökélettel is játszunk! Nagyjából második próbálkozásra bárki végigjátszhatja...

Irányítás:
A menüben választhatunk billentyűzetet (O, P, Q, A, M, tetszés szerint definiálható), vagy KEMPSTON, INTERFACE II, CURSOR, PROTEK illesztőt. Ezt egymás után kétszer is meg kell tennünk, rejtély, miért...
A 'le' iránynak több funkciója is van: ezzel választhatunk a tárgyaink közül (a kiválasztott tárgy képe a képernyő bal felső sarkában jelenik meg), léphetünk be a számítógép terminálra, használhatjuk a kapcsolót, de a tárgyfelvétel automatikus.
CAPS SHIFT + SPACE - kilépés a játékból.

Örökélet: POKE 58494,0
Végtelen lőszer: POKE 52036,0
Végtelen üzemanyag: POKE 41922,0

Térkép