1991 - Ocean Software Ltd.

akció

Spectrum (128k)

Darkman képregényhősként kezdte pályafutását, mint szuperhős. Igaz, nem konkurálhat Superman-el, vagy Batman-nel, de ő sem kerülhette el a megfilmesítést (meg sem álltak 3 részig...). "Természetesen" az Ocean feldolgozta a film első részének eseményeit. A főhős Peyton Westlake aki történetesen tudós, és az emberi bőr mesterséges előállítását kutatja. Kísérletei jól haladnak, már le tuja másolni bárkinek az arcát, azonban a mesterségesen előállított bőr 99 perc után lebomlik. Egy nap megtámadja a helyi maffiafőnök, Durant és verőlegényekből álló csapata. A laboratóriumában történt robbantást a csodával határos módon túléli, azonban arca és kezei súlyosan megégnek. Arca a felismerhetetlenségig összeégett, az emberek és menyasszonya elé csak mesterséges bőrből készült arccal mer állni. Már csak a bosszú hajtja, a banda tagjainak levadászása közben lelkileg is átváltozik Darkman-né.
A játék hat "jelenete" végigköveti a film robbanásokkal és golyózáporral fűszerezetett jeleneteit.

1. szint:
Folyamatosan jobbra haladva kell leküzdenünk a két oldalról ránk támadó bandatagokat. A bandatagok nem csak az öklüket használják, de időnként pisztolyt rántanak és lövöldöznek. A lövések elöl a 'le' megnyomásával legugolhatunk, az akadályokat a fel, balra-fel, jobbra-fel megnyomásával átugorhatjuk. Fegyverünk nincsen, a tűz+le megnyomásával felugorva mellbe rúghatjuk a delikvenst, a tűz megnyomásával öklözünk. A bandatagoknak több ütés / rúgás kell, a nyerő taktika, ha távolabbról mellberúgjuk, majd a földetérés után megbokszoljuk. Időnként kutyák rohannak át a pályán, felugorva kikerülhetjük őket. Csak akkor tudunk továbbhaladni, ha a ránk támadott bandatagokat legyőzzük (ezt a GO! felirat is jelzi) A jelenet a kínai negyedben zajlik, így ne csodálkozzunk, hogy ha elfogynak a bandatagok, pár ninja is az utunkba kerül, akik karddal hadonásznak és össze vissza ugrálnak. A szint végén Durant-tal, aki pár pofon hatására egy táskányi pénzt ejt el.
A minket ért találatok energiánkat csökkentik (bal alsó sarok), ha elfogy vége a játéknak (egy életünk van)!

Bonusz szint következik. Feladatunk a megadott bandatag lefényképezése. Először megmutatja a program, kit kell lefényképeznünk a szemközti épület ablakából. Az ablakokban véletlenszerűen bukkannak fel emberek, nekünk a lehető legtöbb használható fényképet kell készítenünk a delikvensről, hogy el tudjuk készíteni az "arcát". A filmtekercsre 12 felvétel fér.
2. szint:
Egy gyárcsarnokból kell kimenekülnünk. Ehhez fel kell jutni a csarnok legfelső emeletére. Az üzemcsarnokban számtalan veszély leselkedik ránk, és a bandatagok is ránk vadásznak. Ha a bonusz szinten sikerült elkészítenünk a fényképek alapján az álarcot, nem ismernek fel egy rövid ideig, nyugodtan elsétálhatunk az ellenfelek mellett. Az alsó sorban látható számláló jelzi, meddig van még rajtunk a maszk. Ezután már mindenki azonnal ránktámad, aki a közelünkbe kerül. A közlekedés platókon és létrákon mászkálva történik, egy térkép bizony nem árt a helyes útvonal megtervezéséhez! Szerencsére a nagyobb magasságból való zuhanást is jól bírjuk. A felvehető szívet érdemes megszerezni, energiánkat állítja vissza kezdeti értékre.
3. szint:
Felfedezik rejtekhelyünket, Durant helikopterrel érkezik a helyszínre. Jobbra rohanva el kell jutnunk a háztetőkön ugrálva a laboratóriumig, hogy felrobbantsuk, mielőtt bejutnak oda Durant emberei. Nem elég, hogy akrobatikus képességeinket kamatoztatva kell ugrándoznunk tetőről tetőre (Nem szabad leesnünk! Ha ez mégis megtörténik, nincs vége a játéknak, de elölről kell indulnunk! ), Durant a felettünk repkedő helikopterről bombákat hajigál felénk. Az attrakciót meghatározott idő alatt kell teljesíteni (a jobb alsó sarokban láthatjuk a számlálót).
Ismét fényképezés következik. Az első szint végén megismert módon.
4. szint:
A tetőn keresztül bejutottunk a laborunka. Meg kell keresnünk a gázpalackot és kinyitni. Teljesen véletlenül a gázpalack legalul, az ellenkező sarokban található... Az épületet már ellepték Durant emberei, mindenki méretes késekkel hadonászik. (Itt már csak a rugdosással van esélyünk!) Ha rajtunk van a maszk, akkor sem érdemes kikerülni a bandatagokat, verjük meg mindenkit, mert miután kinyitottuk a gázcsapot, vissza is kell jutnunk a kijárathoz! Ha kinyitottuk a gázcsapot, elindul a jobb felső sarokban látható számláló, ennyi idő alatt kell elhagynunk az épületet még a robbanás előtt! Az idő nagyon szoros, kifelé már nincs időnk leállni verekedni. Ezen a pályán is találhatunk felvehető szíveket, melyekkel energiánkat pótolhatjuk.
5. szint:
Durtant helikopterébe kapaszkodva lógunk egy úttest felett. A pilóta úgy irányítja a helikoptert, hogy a kocsiknak ütközzünk (ettől csökken az energiánk). Nekünk a drótkötélen lengve kell kikerülnünk a járműveket. A jobb alsó sarokban látható sávon láthatjuk, milyen távolságot kell még megtennünk. A szint végén az alattunk elhaladó kamionba kapaszkodva kell hozzáerősíteni a drótkötelet. A kamionhoz kötött helikopter egy alagúthoz érve felrobban, Durant halott!
A végső összecsapás előtt fényképalbumunkat gyarapíthatjuk néhány, bizalomromboló alakot ábrázoló fényképpel.

Durant halála után kiderül, hogy ő csak a végrehajtó volt, az ész a csapatban a város leghatalmasabb üzletembere. Az úriember elrabolta menyasszonyunkat, és az egyik épülő felhőkarcolója tetején tartja fogva. Feladtunk a vasszerkezeten feljutni a tetőre, a bandatagok gyűrűjében. A tetőn találkozunk a főgonosszal, aki géppisztolyt tart a kezében, és nem habozik használni. Ha sikerül elpampuskáznunk, kiszabadítjuk menyasszonyunkat.

 

A játék kivitelezéséről nem lehet semmi rosszat mondani, olyan mint az Ocean többi hasonló filmfeldolgozása. Sajnos azonban ugyanaz a gond vele, mint a filmmel: szép is jó is, mégsem az igazi. Sajnos irreálisan nehéz, a legkitartóbb játékosok lelkesedését is elveszi a sok újrakezdés.

Végtelen energia (1. szint): POKE 45546,183
Végtelen energia (2. szint): POKE 41353,183
Végtelen energia (3. szint): POKE 44045,183
Végtelen energia (4., 6. szint): POKE 44339,183
Végtelen energia (3. szint): POKE 50526,0

Térkép