![]() |
Downtown 1991 - Atlantis Software Ltd. akció, mászkálós |
Spectrum (48k) |
|
|
Marlon Raffia, New York egyik legnagyobb bűnszövetkezetének feje visszatért a városba. A bűnözési hullám az egekbe szökött, gengszterek lepték el az iparnegyedet. Most azonban itt a lehetőség a bandavezér letartóztatására. Öt tanú - akit elraboltak - hajlandó bizonyítékokat szolgáltatni és elárulni Marlon Raffia búvóhelyét! Egy New York-i rendőr szerepébe bújsz, akinek sorban fel kell kutatnia és kiszabadítani a túszokat. Az első négy tanú egy-egy bizonyíték helyét tudja elárulni. Az ötödik tanú Marlon Raffia búvóhelyét árulja el (szintén a nyilak jelzik, merre kell menned). Az akció végrehajtására azonban mindössze 48 óra áll rendelkezésedre, ezután a bandavezér elmenekül. Ténykedésed messze nem akadálytalan, hiszen a város hemzseg a gengszterektől, akik nem haboznak tüzet nyitni rád. A csatornarendszerben pedig a helyi élővilággal is meggyűlik a bajod.
A játék a rendőrautód mellől indul. Ez igen fontos hely a játék során! Minden sérülés, amit elszenvedsz, golyóállómellényeid fogják fel. Ebből kezdetben négy van (a jobb alsó sarokban mindegyik ép, világoskék), de egy mellény három sérüléstől "elkopik" (sötétkékre változik). Egyetlen életed van, ha valamennyi mellény "elhasználódik", küldetésed sikertelenül záródik! (A díszlövéses temetést képzeld hozzá a CAREER IS OVER felirathoz, és a teljesítményedet értékeli is a program (RATING...). Ezen szomorú eseményeket elkerülendő, rendszeresen vissza kell térned az autódhoz, hogy ott új mellényeket vegyél magadhoz és lőszeredet is feltöltsed. A muníció ugyanis is véges (lásd AM feliratú sáv)! Könnyen belátható, hogy ha ez elfog a lőszer hamar vége lesz karrierednek... Igaz ellenfeleket akár ki is kerülheted (át tudod ugorni őket), ez mégsem túl hatékony módja a túlélésnek. Talán nem is kell mondani, hogy a gengszterek sosem fogynak el, mindig újabb és újabb támad rád... Ha már a "műszerfal" kijelzői szóba kerültek, itt érdemes megemlíteni az akció végrehajtására hátralévő idő számlálóját (HR). Ez órában jelzi, az időt, ami egyébként meglepően gyorsan fogy... Mellette a zöld kérdőjeles mezőben jelennek meg a megszerzett bizonyítékok, amik egy fénykép darabkái. A pontszámodat az SC jelzi, a HI pedig az eddig elért legmagasabb pontszámot. A városban való közlekedésről is érdemes pár szót említeni. Kezdetben az utcán szaladgálsz jobbra-balra. Alatta húzódik a csatornarendszer, ahová a létra nélküli lejárokba beleesve tudsz lejutni. Innen felmászni csak létrán lehet. A csatorna nem alkalmas folyamatos közlekedésre, mert akadályok szabdalják több szakaszra. Az utca önmagában zárt, tehát ha elindulunk az egyik irányba, egy idő után ugyanoda jutunk vissza. Az utcán heverő ládákat és egyéb akadályokat át lehet ugorni. Az épületekbe az utcáról nyíló ajtókon lehet bejutni, ott, ahol ezt a földön heverő sárga nyíl jelzi. Az épületekben szintén nyíl jelzi a kijáratot (az ajtó maga nem látszik!). Persze a legtöbb városi épület többemeletes, a szintek között liftekkel tudsz közlekedni. A liftekbe ugyanúgy lehet belépni mint egy ajtón. Ha a liftben vagy, a le-fel irányokkal tudsz az emeletek között váltani, a tűz gomb megnyomásával elhagyhatod a liftet az adott szinten. A tanukat a város alatt húzódó csatornarendszerben tartják fogva, a bizonyítékok pedig valamelyik épületben vannak elrejtve (ez persze költői túlzás: a földön hevernek és jól láthatóan villognak). A tanúkat egyesével rakja ki a program, a következőt csak akkor találhatod meg, ha begyűjtötted az előző tanú által szolgáltatott bizonyítékot. Mindig, amikor kiszabadítasz egy tanút, a képernyőn, a képernyő alján, piros-sárga nyilak jelzik, merre kell keresni a bizonyítékot:
A négy bizonyíték összegyűjtése után Marlon Raffia felkutatása ugyanúgy történik, mint a bizonyítékoké. Persze tűzharcba kell bonyolódnod, de két találat elég neki is (az összes többi gengszternek elég egy találat). Irányítás:
Végtelen mellény: POKE 53551,42 |