International Karate

1985 - System 3 Software

ügyességi, verekedős

Spectrum (48k)

Az EXPLODING FIST-re kísértetiesen hasonlító program a "Last Ninja-s cégtől". (Az 1985-ben megjelent játék betöltő-képernyőjen a LAST NINJA 1 közelgő megjelenésével hitegetnek!). Bár a program tényleg nagyon szép, és a játékmenet is szinte ugyanaz, mint a nagy konkurenciában, a játszhatóság sajnos némileg elmarad tőle. Ettől persze nem kell elkeseredni, a játék így is jó (minden relatív...)! Egy nemzetközi "karte-túrán" veszünk rész. A "túra" 5 helyszínen zajlik, ahol (sportszerű keretek között) le kell győzni a kihívóinkat. A küzdelem két fordulóból áll, egy forduló két teljes értékű, vagy 4 fél értékű találat beviteléig tart, de legfeljebb 30 másodbercig. A  győztes 2000 extra-pontot kap. Arra is lehetőségünk van, hogy 2 játékos egymást püfölje. A program két részből áll, melyek csak a küzdelem helyszínében térnek el egymástól. Az első részben Sidney, Rio, és New York, a második részben Egyiptom és Japán a küzdelem helyszíne. A játék célja a fekete öv elnyerése.
Az irányítás szinte ugyanaz, mint az Exploding Fist-ben:
     
+ tűz billentyű
jobbra lépés jobbra (előre)   rúgás előre
balra lépés balra (hátra), védés  

teljes fordulat után rúgás fejre

fel ugrás fel   felugorva rúgás fejre
le legugolás, lábsöprés  

megfordulás, legugolva ütés hasra

jobbra-fel ütés mellkasra  

szaltó előre

balra-fel megfordulás, ütés mellkasra   szaltó hátra
jobbra-le rúgás fejre   rúgás lábra
balra-le legugolva ütés hasra   megfordulás, rúgás hasra

Az irányok jobbra nézve értendőek, ha megfordulunk az egyes iránybillentyűk értelemszerűen megfordulnak. Az egyes "kunsztokért" 200-1000 pontot kapunk, de ha nem teljes értékű az akció (nem az ideális távolságból indítottuk az akciót), csak a pontok felét kapjuk meg. Miután legyőztük az ellenfelet, extra-pontgyűjtési lehetőségünk is akad:

  • Sydney-ben, New York-ban, Egyiptomban repkedő tárgyak elöl kell leugorni, felugrani.
  • Rio-ban, Japánban  egy állványon kell valamilyen látványos kunsztot bemutatni.

A játékot irányíthatjuk KEMPSTON, SINCLAIR botkormány-illesztővel, vagy billentyűzettel. A billentyűzettel történő irányítás némi gyakorlást igényel, mert nem 4, hanem 8 iránybillentyűt kell kezelnünk:

1. játékos: W, E, D, C, X, Z, A, Q, tűz: S,
2. játékos: O, P, L, SYMBOL SHIFT, M, N, J, O, tűz: K.

Sajnos 2. játékos módban az 1. játékos csak billentyűzetről tud játszani, a 2. játékos viszont játszhat a kiválasztott botkormánnyal is. A '7' megnyomásával megszakíthatjuk a játékot.
Mint már említettem a grafika kimondottan szépre sikerült, sajnos azonban mindkét játékos ugyanúgy néz ki (fekete ruhában vannak), ezért az első játékost egy apró nyíl jelöli a képernyő alján. A program hangjait pár digi hang igyekszik feldobni.
Bár a Data East beperelte a System 3-at a Karate Champ lenyúlásáért, a pert végül az angol fejlesztőgárda nyerte meg, így megjelenhetett a játék folytatása is.