Kosmic Kanga

1984 - Micromania

ügyességi

Spectrum (48k)

Enterprise

Egy idegen civilizáció jeles képviselője (értsd: egy űrkenguru) érkezett Földünkre, hogy tanulmányozza planétánkat. Sajnos azonban felderítőútja során eltévedt, és így most meg kell keresnie űrhajóját, amivel hazatérhet. Felderítőútja során Földünk legkülönbözőbb pontjaira jut el, még az óceán mélyén is látogatást tesz. Az űrkenguru - földi kollégáihoz hasonlón ugrálva közlekedik. A hátára szerelt jetpac segítségével hatalmas ugrásokkal rója felfedezőtúráját. A Föld legtöbb pontján manapság igen nagy a forgalom, így vigyáznunk kell, nehogy összeütközzünk valamilyen "bennszülött" járművel (repülők, autók, a víz alatti világokban halak, stb.) Űrkengurunk - eléggé elítélendő módon - a forgalmi viszonyokat óriási bokszkesztyűk hajigálásával alakíthatja (érts: ritkítja) így elkerülve az összeütközést. Ha bokszkesztyűvel eltalálunk egy járművet, az eltűnik. A játék célja tehát, hogy az egymás után következő nehézségi szinteken végighaladjunk. A játék folyamán kétféle feladat váltogatja egymást:

  • Platóról-platóra ugrálva, balról jobbra haladva rójuk a kilométereket. Vigyázzunk, nehogy összeütközzünk valamivel. A szemből érkező járműveket átugorhatjuk, vagy szétlőhetjük. A pályán rengeteg tárgyat találunk elszórva, melyeket felvéve pontszámunkat gyarapíthatjuk. Indulás előtt bemutatja a program, milyen tárgyakat vehetünk fel, és milyen járműveket kell kerülgetni. Minden szinten vannak bombák, vagy valamilyen más ártó tárgyak, melyeket nem tudunk szétlőni, csak kikerülni.
  • Minden harmadik szinten változik a feladat: nem jobbra, hanem felfelé kell haladni a szint tetejéig. Itt elég egy rossz ugrás, és könnyen leeshetünk a szint aljára. Itt csak egy ellenfelünk van: egy gömb, mely össze-vissza repked a képernyőn. Szét tudjuk ugyan lőni, de ezzel sokra nem megyünk: azonnal megjelenik helyette egy másik gömb.

Az igazi nehézség a játékban hősünk irányítása! Kengurunk rendkívül lelkes, az ugrálást egy pillanatra sem tudja abbahagyni. Az ugrás méretét a le-fel billentyűkkel viszont tudjuk szabályozni, akárcsak az irányát, a jobbra-balra billentyűkkel. Arra azonban figyelnünk kell, hogy ugrás közben nem tudjuk magunkat jobbra-balra irányítani, mindig csak a következő ugrásunk irányát befolyásolhatjuk.

A játékot irányíthatjuk Kempston, Cursor, Interface II botkormány illesztővel, vagy billentyűzettel (A - fel, Z - le, M - jobbra, N - balra, X, C, V, B, CAPS SHIFT - bokszkesztyű). A menüben kérhetünk demót, ilyenkor a program játszik nekünk egy kicsit.

Örökélet: POKE 36212,0
Sérthetetlenség: POKE 35540,0; POKE 53497,0; POKE 53790,0