Mad Mix

1988 - Soft

ügyességi

Spectrum (48k)

Enterprise

Pac Man játékból sohasem elég! Gondolhatták a Topo Soft marketingesei (hogy ezzel a közönség mennyire ért egyet abba most ne menjünk bele...), és 1988-ban (!) jóval a Pac-Man láz lecsengése után kiadtak egy "minden extrával" felszerelt Pac-Man játékot, a Mad Mix-et. Az ember talán elsőre legyint: lerágott csont, de érdemes a programnak adni egy esélyt!

A játék jellegéből adódóan mindent elsöprő, korszakalkotó grafikai megoldásokra ne számítsunk, olyan amilyet egy jó színvonalú Pac Man játék lehetővé tesz. A játékba viszont olyan ötleteket is belezsúfoltak, ami nem szerepel a "szabványos" Pac Man játékban, viszont nagyon feldobja a játékmenetet.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a pályák több képernyőből állnak. Főhősünk midig a képernyő közepén látszódik, a kamera követi mozgásunkat. A véletlenszerűen mozgó szörnyeken kívül egyéb huncutságokat is elhelyeztek a pályán a programozók:

  • Olyan felvehető tárgyak, melyek rögtön továbblöknek a nyíllal jelzett irányba. Ezek általában sorban vannak lerakva, így futószalagként működnek. (De ezt felvesszük magunk után.) (A 2. képen látható fehér, kocka alakú, nyíllal jelölt tárgyakról van szó.)
  • Csapóajtó: csak az egyik irányból haladhatunk át rajta. Amikor áthaladunk rajta, a csapóajtó átbillen a másik irányba.
  • A 3. kép jobb oldalán látható tárgy egy gödörben van. A játék teljesítése érdekében ezeket is meg kell szereznünk. Ezt azonban nem tehetjük meg mindaddig, amíg a gödröt el nem tűntetjük alóla. Ennek módjáról egy pár sorral alább lesz szó.
  • A 4 képen látható "sínrendszerre" lépve egy harci járműbe ülhetünk be (tank, repülő). A sínen ide-oda csúszkálva tudunk lövöldözni a megadott irányba, így eliminálhatjuk a szörnyeket. (Hatalmas ötlet!)

A játékban a hagyományos Pac Man-tól eltérően háromféle segítséget is kapunk (melyek használatára szükségünk is lesz.):

  • A szokásos "étvágygerjesztő tabletta" olyan gyomorsavat csinál nekünk, hogy még ellenfeleinket is felfalhatjuk egy rövid ideig. (A középső képen épp egy ilyen "tablettát" láthatunk). Amíg a tabletta hatása tart, addig főhősünk ábrázata mogorvára változik, és a színe is megváltozik (csak ez nem az összes pályán látszik!)
  • Egy másik tabletta hatására egy morcos vízilóvá (?) változunk. Hatása szintén csak egy megadott ideig tart, de ezalatt két fontos változást tapasztalhatunk magunkon: egyrészt az így szerzett súlytöbblet hatására a szörnyeket egyszerűen legázolhatjuk, azok nem tehetnek kárt bennük. A másik, talán még fontosabb hatás, hogy víziló állapotban nem tudunk semmit felvenni! Ez egyrészt hátrány a gyűjtögetésben, másrészt lesz olyan hely, ahol csak így juthatunk át. (Egyirányú átjáróban -fehér, nyíllal jelzett tárgyak vannak lerakva, melyek felénk mutatnak- ugyanis nem vesszük fel ezeket a tárgyakat, így "forgalommal szemben" is tudunk haladni!)
  • A földbe rakott tárgyakat úgy tudjuk felvenni, ha keresünk egy buldózer "ikont". Ezen áthaladva buldózerré változunk. Így már be tudjuk temetni a gödröt. Buldózer állapotban a szörnyek bánthatnak, és nem tudunk semmit felvenni, amíg le nem rakjuk a buldózert! Visszaváltozni úgy tudunk, ha ismételten ráhajtunk a buldózer ikonra. (A 3. képen épp ilyen akció van folyamatban.

Néhány tanács a játékkal kapcsolatban:
A mellékelt térképen is látható, hogy -a Pac Man játékokhoz hasonlóan- a pályák itt is "egymásba nyílnak", ami megnöveli menekülési esélyeinket. Egyszerre csak egy tablettát tudunk felhasználni, amíg az előző hatása nem múlik el, nem vesszük fel a következő tablettát. (Nem kell aggódnunk, hogy elpazaroljuk a tablettákat.). A szörnyek véletlenszerűen mozognak, így ha már nagyon a nyakunkon vannak, akkor is van remény: a legváratlanabb pillanatban elkanyarodhatnak. A térképet érdemes használni, főleg a nehezebb szinteken, ahol többet kell használni a buldózert.

Az irányítás történhet Kempston, Sinclair botkormányról, vagy a billentyűzetről. A billentyűzet definiálható. A 'H' megnyomásával szüneteltethetjük a játékot (folytatás: valamelyik iránybillentyű kétszer egymás utáni megnyomása.)

Nincsenek szörnyek: POKE 33421,0

Térkép