The NewZealand Story

1989 - Ocean Software Ltd.

ügyességi, mászkálós

Forrás:
Commodore Világ 2. rész

Spectrum (128k)

Enterprise

Újabb coin up (pénzbedobós automata) konverzió gördült le az Ocean-futószalagról: a Newtealand Story azonban nem az Operation Wolf és társai sorozatba illik - ez egy kedves, jó szórakozást ígérő játék, amely mind grafikában, mind zenei és hanghatásokban előkelő helyet érdemel az arcade-játékok között.
A játék főhőse egy sárga Kiwi nevű madár, akinek neve egyben faját is meghatározza (a kiwi egyébként Új-Zéland nemzeti madara). Kiwi barátunk boldogan éldegélt Tiki barátnőjével, míg meg nem jelentek a Nagy Rózsaszín Bálna hordái, és Tikit el nem rabolták. Kiwi úgy vélekedik, hogy az élet Tiki nélkül mit sem ér, és egy nyíllal felfegyverkezve a keresésére indul. Útját mindenféle ellenség nehezíti, például bumerángot hajigáló bennszülöttek, szőrös állatkák, akik robotokat indítanak felénk, tengeri sünök, illetve egyéb lövöldöző szőrmókok. Az ellenfeleket a nyíllal, vagy az éppen rendelkezésünkre álló fegyverrel lőhetjük le, de átugrásukkal is kikerülhetjük őket.
Ha lelőttük az egyik rondaságot, a helyén valamilyen, a felvétele után pontszámot eredményező gyümölcs (általában eper) jelenik meg, de egyéb bonus-tárgyak is előfordulhatnak, úgymint

  • egy időre szóló sérthetetlenség (Kiwi villogó lesz),
  • bomba (nyíl helyett bombákat dobálhatunk),
  • lézerpisztoly (mint az előbbi, csak lézerpisztollyal),
  • valamilyen repkedő tűzgömb (szintén fegyver),
  • gyorsítás,
  • plusz idő,
  • valamint plusz élet.

A közlekedés alapvetően a platókon való ugrálással és gyaloglással történik, de van egy sokkal praktikusabb módja is: a pályán néhol ablakok jelennek meg, ahonnan repülő epren lovagló állatkák tűnnek fel. Ha az epret kilőjük alóluk, lepottyannak és bonus-tárgy lesz belőlük, de sokkal egyszerűbb, ha magát az ellenséget lőjük le: ilyenkor az eper egy darabig helyben marad és felugorhatunk rá - ezentúl mi röpködünk rajta. Néha feltétlenül szükség van Tiki kiszabadításához egy ilyen eper használatára (pl. az első kör 4. pályáján). Vigyázat, a pályákon néhol éles háromszögek vannak elhelyezve, amelyek kidurrantják alattunk az epret! Ugyanígy az ellenségek lövedékei is zuhanórepülést eredményeznek.
Néhol vizes medencék (s benne tengeri sünök) akadnak utunkba. Bár Kiwi elméletileg szárazföldi madár, de  mint egy jól felszerelt állatka, erre az eshetőségre is tartogat megoldást: búvármaszkot húz a fejére és élénk csapkodással alámerül. Ha a víz alatt vagyunk, a képernyő jobb alsó sarkában látható sáv elkezd fogyatkozni, ami Kiwi tüdejében lévő levegőt mutatja - ha elfogy, megfulladunk. Természetesen a levegőt növelhetjük, ha a felszínre emelkedünk.  Víz alatt nem használhatjuk a nyilat!
Mint már említettük, a játék célja Tiki kiszabadítása. Erre pályánként megszabott idő (2 és fél perc) áll rendelkezésre, de ezt az egyik bonus-tárgy segítségével növelhetjük. Ha valamilyen módon sikerül Tiki fogvatartásának helyét elérnünk, akkor a hátralévő időtől függő bonus-pontszámot kapunk. A két boldog madár édesdeden csipog egy kicsit egymásnak - aztán jöhet a következő pálya.
Az első kör negyedik pályájának teljesítése után Kiwi magával a Nagy Rózsaszín Bálna őrondaságával kerül szembe, aki bombákat köpköd rá. Addig kell lövöldöznünk a fejébe, amíg szét nem robban, aztán folytathatjuk a szabadító akciókat. A második kör negyedik pályája után a 4. képen látható rondasággal kell megküzdenünk.
Egy igazán kiválóan sikerült arcade az Ocean-tól a Newzealand Story: minden elismerést megérdemel! A hangulathoz illő (kissé debil, de nagyszerű) zenék és hanghatások, nagyszerű sprite-ok, jónéhány ötletes, humoros megoldás. Kár lenne kihagyni!

Az irányítás történhet Sinclair botkormánnyal, vagy billentyűzettel: I - fel, K - le, J - balra, L - jobbra, SPACE - tűz kiosztással. A SYMBOL SHIFT + CAPS SHIFT megnyomásával kiléphetünk a játékból.

Örökélet: POKE 51516,182

Térkép