Nightshade

1985 -Ultimate

akció, mászkálós

Spectrum (48k)

Enterprise

Valahol a Lila hegyek mögött fekszik, egy, a külvilágtól elzárt völgy, ahol utazó még nem nagyon járt. Sok-sok éven át élte ebben az elzárt, békés világban mindennapjait az itt fekvő városka, mígnem gonosz, túlvilági erők nem szálltak a völgyre. Járvány, éhinség pusztította az embereket. A kevés túlélő elhagyta a völgyet, így mára teljesen lakatlanná vált a városka. Csak a démonok és gonosz kísértetek maradtak, akik arra várnak, hogy rabul ejtsenek bárkit, aki beteszi a lábát a városba. Sok bátor harcos kísérelte már meg, hogy legyőzze a gonosz teremtményeit, de eddig senki nem tért vissza közülük. A városka története idővel legendává vált, dalokat énekeltek és meséket regéltek a bátor kalandorokról, akik sosem tértek vissza. A völgyben csak gyűlnek a kiszabadításra váró, elrabolt lelkek. Vakmerő kalandorok persze mindig akadnak, egy ilyen hőst (vagy vakmerő bolondot?) alakítasz, aki épp most indul útnak a városka felé...
Ez a rémisztő története az Ultimate játéknak, melyben megismerhettük a cég Filmation II. névre hallgató software-fejlesztését. Szemben a cég korábbi, Filmation technológiát használó (pl. Knight Lore, Alien 8) izometrikus játékaival, nem a főhős mozog a képernyőn, hanem a pálya mozog a főhős alatt! Ha emberünk épp egy épület mögött, vagy épületben sétafikál, az épületnek csak az "alaprajza" látszik. Ezt a technikát láthatjuk az Ultimate következő játékában a Gunfright-ban is.

 

 

 

Főhősünk a kalandot a város véletlenszerű pontjáról kezdi (több start-pozíció van), fegyver nélkül. Nem is lett volna értelme fegyvert hozni földöntúli teremtmények ellen, de ennek ellenére sem vagyunk védtelenek! Az épületekben mágikus antianyagok termelődnek, melyeket elkapdosva hozzávághatunk a körülöttünk materializálódó démoni teremtményekhez. Ebből az antianyagból rögtön négy féle is van (lila, zöld, sárga, zöld), melyek különböző hatással bírnak a teremtményekre. Ilyen antianyagból egyszerre összesen tízet gyűjthetünk be (a bal oldalon láthatjuk "muníciónkat"), akár különféléket is vegyesen!
Összesen kilenc különféle ellenséggel találkozhatunk:

  1. feltartott kezű "ijesztegető",
  2. mágikus tűz,
  3. villogó kő,
  4. gomolyag,
  5. lapos, nagyfejű,
  6. malac,
  7. dorgó gomba,
  8. hősszú vékony,
  9. nagy fogú, tüskés

A térképen számokkal vannak jelölve, hol, milyen antianyagot gyűjthetünk. A 2., 3., 4., 7., 8. ellenség ellen bármelyik hatásos, a többit csak speciálisan eggyel lehet elpusztítani:

  • az 1-est a lilával (1),
  • a 6-ost a zölddel (2)
  • a 9-est a sárgával (3),
  • az 5-öst a zölddel (4)

Ha rossz antianyaggal próbálkozunk, csak annyit érünk el, hogy a lény átalakul. Az antianyag gyűjtő zsákunk verem szerűen működik: azaz a legutoljára betett antianyagot hajíthatjuk el először.
Ha egy ellenség elkap, elszív valamennyi életerőnket, ami főhősünk elszíneződésével jár. Először sárgába, majd zöld színbe vált emberkénk, utána elvész egy életünk. Életerőnket az utunkba kerülő gyógyszeres üvegcsék felvételével szerezhetjük vissza. További segítségünk is akad: a szárnyas csizma felvételével rövid ideig nagyobb sebességgel tudunk közlekedni.

A gonosz erők elkergetésének módja, ha négy démoni teremtményt elűzünk. Ők a városka egy-egy, véletlenszerű pontján mászkálnak le-fel. Ellenük az antianyag hatástalan, különleges eszközt kell megkeresnünk, és begyűjtenünk ellenük:

  • csontváz ellen kalapács,
  • a Kaszás ellen kereszt,
  • boszorkány ellen homokóra,
  • szellem ellen Biblia

a megfelelő eszköz. Ezekből a tárgyakból egyszerre többet is felvehetünk, hisz, ha nem a megfelelőt hajítjuk el, az nem vész el, újra felvehetjük, miután a földre esett. Ha nálad van valamelyik azen tárgyak közül és közeledben van a főgonosz, akire a tárgy hat, akkor a tárgy villogni kezd, figyelmeztetve téged a közelségre. A négy főgonoszt a játéktér alatti tablóképen könnyen beazonosíthatjuk, az elűzött delikvens képe elszíneződik. Ha mind a négy lényt elűzzük, küldetésünk sikeresen befejeződik.
Az gondolom egyértelmű, hogy a hatalmas játéktéren elég sokat kell bolyongani, hogy megtaláljuk a megfelelő eszközt, és a hozzá való delikvenst. Ezért a játékot elsősorban annak ajánlom, aki rendelkezik a hosszú mászkáláshoz szükséges nagyfokú türelemmel...

Irányítás:
Billentyűzet (Q-P - tűz, A-L - előre, X, V, M - forgás balra, C, N - forgás jobbra)
Botkormány illesztők: KEMPSTON, CURSOR, INTERFACE II
Botkormány használata esetén bekapcsolhatjuk a DIRECTIONAL CONTROL funkciót, azaz ténylegesen abba az irányba haladunk, amerre döntjük a botkormányt, nem kell forgolódni.

További billentyűk:
Z - nézőpont váltás (képernyő elforgatása 180 fokkal) (Az ENTERPRISE verzióban: ENTER)
SPACE - játék szüneteltetése / folytatás (Az ENTERPRISE verzióban: STOP)

Örökélet: POKE 52190,50; POKE 52191,205; POKE 52192,187

Térkép