Raster Runner

1990 - Mastertronic Plus

ügyességi

Spectrum (48k)

Tron-féle fénymotoros játék sokféle van Spetrumra-is, elsősorban a '80-as évek elején volt népszerű játék. A Mastertronic 1989-ben(!) mégis úgy érezte, hogy egy kis "friss vér" betáplálásával feléleszthető a játék. Az először C64-re, majd több 8-bites platformra is megjelenő Raster Runner valóban tartalmaz új ötleteket.
A játék célja változatlan: kikényszeríteni, hogy az ellenséges fénymotor falnak ütközzön. Két - maguk után falat húzó - fénymotor küzd egymás ellen, a másodikat akár a gép is irányíthatja választható nehézségi szinten. Mindkét játékos 10 élettel rendelkezik, a verseny addig tart, amíg valamelyik játékosnak el nem fogynak az életei. Ha a két fénymotor ütközik össze, mindkét vél veszít egy életet. A program látványos - de kevésbé hasznos - újítása, hogy a játéktér három képernyőre van osztva: alul két oldalon a két játékos nézeti képe (bal oldalon az első játékos), felül középen a játéktér áttekintő "radarképe" látható. A radarképernyő túl nagyléptékű, a korabeli TV-ken nagyjából semmi sem látszik rajta, a játékosok ablaka túl kisléptékű, tehát a játék tempója mellett szintén közel használhatatlan... További újdonság, hogy fénymotorunk pajzzsal van felszerelve, ami fordulónként háromszor használható. Ilyenkor pár másodpercig (amíg a fénymotorunk villog), áthaladhatunk egymás csíkján (a két motor összeütközésétől nem véd meg a pajzs) . Lassítani vagy gyorsítani viszont itt nem tudunk.
A program pontszámot is számlál, amit a megtett távolság függvényében is kapunk, pláne, ha győzünk (1000 pont). A forduló végén minden fel nem használt pajzs 100 pontot ér a győztesnek. A győztes az utolsó forduló után a minden megmaradt életéért szintén 1000 pontot kap.

Irányítás:
A menüben a két játékosnak külön-külön beállíthatjuk az irányítást: KEMPSTON, FULLER, SINCLAIR, CURSOR botkormány illesztő, vagy szabadon definiálható billentyűzet a választék. A második játékost beállíthatjuk számítógép által irányított játékosnak, három nehézségi szintet kiválasztva. Minden futam a tűzgomb megnyomásával indítható.