Rebelstar

1986 - Firebird

stratégia

Forrás:
Spectrum Világ 25. rész

Spectrum (48k)

Enterprise

Ez a stratégiai játék a Firebird software-ház terméke. A program a Laser Squad-hoz hasonlít, hisz a szerző ugyanaz (Julian Gollop) de azért akad egy-két eltérés. Mivel előbb készült, nincs olyan szépen kidolgozva, de azért érdemes vele foglalkozni! A játék célja, hogy behatoljunk a DELTA holdbázisra és megsemmisítsük a központi számítógépet. Ebben természetesen minden erővel akadályoznak minket az ellensédes robot bácsik, de néhány lövéssel pontot tehetünk az ügy végére.

A betöltődés után kiválaszthatjuk a nekünk tetsző nehézségi szintet. A nehezebb pályákon több embert kapunk, mint a könnyebbeken, de az ellenséges droidok is aránytalanul többen vannak. Éppen ezért célszerűbb először az első szintet választani a nyolcadik helyett.
A játéktér egy 50x80-as mezőből áll, amiből egyszerre csak 11x11-et láthatunk. A kurzort, és később majd embereinket és robotjainkat az 'A', 'Q', 'W', 'E', 'D', 'C', 'X', 'Z' billentyűkkel irányíthatjuk. Például: 'A'- balra, 'O'- balra-fel, 'W'- fel, stb. ...

A játékképernyő mellett láthatjuk a számítógép információit arról a helyről, ahol a kurzor áll. Alatta látható egy menü:

  • A SELECT opcióval kiválaszthatjuk azt a saját emberünket, vagy robotunkat, amellyel mozogni szeretnénk, és a kurzor rajta alt. Nem működik, ha az illetőnek elfogytak az akciópontjai.
  • Az ENT TURN-t választva az ellenség lép.
  • A NEXT UNIT a következő emberünkre (vagy robotunkra) állítja a kurzort. (Csak azokra az emberekre ugrik rá, akiknek még van akciópontjuk.)
  • Az INFO-val kérhetünk információt a kurzor alatt álló figuráról.
  • A CENTRE úgy mozgatja a képernyőt, hogy a kurzor alatt álló hely középre kerüljön.

Ha kiválasztunk valakit a csapatból akkor az illető villogni kezd, jelezve, hogy most őt irányítjuk A jobb felső sarokban megjelenik néhány fontosabb információ róla, míg alatta egy újabb menüt láthatunk:

  • A CANCEL-lel befejezhetjük kiválasztott harcosunk irányítását Az INFO-ra megkapjuk emberünk néhány fontosabb jellemzőjét.
  • A FIRE MODE-ot választva tüzelhetünk Csak akkor működik, ha van fegyver a kezünkben.
  • A DROP OBJECT-tel eldobhatjuk a kezünkben lévő tárgyat. Robotnak nem működik!
  • A CHANGE OBJECT-tel a nálunk lévő tárgyak közül kiválaszthatjuk azt, amit kézbe akarunk venni Robotok nem használhatják!
  • A PICKUP OBJECT-tel felvehetünk különféle tárgyakat. Robotokra nem érvényes!
  • A LOAD-dal a kifogyott LASER GUN-unkat lehet újratölteni, LASER PACK kell hozzá!

Első feladatunk bejutni a bázisra. Ne feledjünk el embereink kezébe fegyvert adni! Bejutni úgy lehet, hogy betörjük a zsilipkapukat. Ezt kétféleképpen végezhetjük el. A LIGHT SABRE-rel addig ütjük az ajtót, amíg be nem törik, vagy az egyik robotunkkal szétlőjük. Az előbbi hosszadalmas, az utóbbi pedig fogyasztja a robot lövéseket, amikre később nagy szükségűnk lesz.
Ha bent vagyunk, megtekinthetjük a csúnya robot bácsik ellenlépéseit. Talán nem ártana néhány üdvözlő lövést küldeni feléjük A FIRE-t kiválasztva máris gyönyörködhetünk egy kétdimenziós radarképen. Háromféle lőfegyver áll rendelkezésünkre: LASER GUN: nem túl erős, nem túl pontos, viszont ez a leggyakrabban használt fegyver, LASER PISTOL: gyenge, de pontos fegyver, PHOTON: nagy a tűzgyorsasága, sokat tudunk vele lőni, de pontatlan. Célozzunk és lőjünk. Lőni kétféleképpen lehet: colozva (AIM) és kapásból (SNAP). Az utóbbi kevesebb akciópontot fogyaszt, viszont értelemszerűen nagyobb az esélye a hibázásnak. Ha elküldtük az összes elérhető robotot az örök vadászmezőkre, akkor észrevehetjük, hogy néhány aljas, robotocska eddig még meg sem mozdult társai segítségére. Ők a belső védelmi kör őrei, itt van a központi számítógép is. Ezt a területet néhány zárt ajtó választja el tőlünk, amiket csak robot lövésekkel tudunk kinyitni, ha már nincsenek, akkor megnézhetjük magunkat. Megnevelve az utolsó robotokat is, már csak a központi számítógépet, kell átalakítanunk CHIP-halmazzá, és máris megjelenik a hőn áhított RAIDERS WIN felirat. (A bal oldali kép a központi számítógépet mutatja.)
Végezetül:

  • A robotlövések csak két mező távolságra hatnak.
  • A robotok nagyon erősek, pajzsként használva őket védhetjük embereinket.
  • A MEDIPROBE-t kézbe véve, és néhány körön át egy sebesültünkhöz érintgetve a sebesült meggyógyul.
  • A bázison található COFFEE TOKEN-okot kézbe véve, és a COFFEE MACHINE-hoz érintve kávét kapunk.
  • Ha a FIRE menüben a célkeresztet egy pontra állítjuk és kiválasztjuk az OPPORTUNITY FIRE-t, akkor az odalépő ellenfelet megpörköljük egy kicsit.
  • A robotok nem tudnak átmenni a krátereken.
  • A legcélszerűbb először a bal alsó bejáraton behatolni, és lesbe állni a folyosó déli részén.
  • A játékhoz jó szórakozást kívánunk!

A tömörített file-ban két program van: egy és két játékos részére, az Enterprise tulajdonosok betöltés közben választhatják ki a játékosok számát.
Az Enterprise verziót Zozosoft készítette el. Talán mások is észrevették, hogy az átiratait általában nem "ússzuk meg" extrák nélkül, így van ez most is... Az extra ezúttal a mentési lehetőség! Ha játék közben megnyomjuk bármely funkciógombot, akkor megjegyzi a program, hogy menteni kell majd. (Ezt jelzi a megváltozott keretszín.) A kör végén történik meg a mentés. A játék induláskor megkérdezi, új játékot kívánunk-e kezdeni, vagy elmentett játékot akarunk betölteni.

Térkép