Steve Davis Snooker

1984 - CDS Microsystems

biliárd

Spectrum (48k)

Enterprise

A snooker a biliárdjáték egyik fajtája. A snookert 1875-ben a brit gyarmati hadsereg tisztjei az indiai Nilgiri-hegység Ootacamund helység Ooty Club nevű klubjában találták fel. Akkor az ún. Black Pool volt az elterjedt játékmód, melyet 15 piros és egy fekete golyóval játszottak, akárcsak az angol biliárdot. A hagyományok következtében Sir Neville Chamberlain egy angol biliárdasztalon kísérletezett egy olyan variánssal, mely a 15 vörös és egy fekete golyó mellett továbbiakat tartalmazott. Az így létrejövő "snooker-pool" első formájában 15 vörös, továbbá egy-egy fekete, rózsaszínű, zöld és sárga golyót tartalmazott, az alapfelállás pedig az angol biliárdéból már ismert volt. Később módosították a játékot, bevezették a barna és a kék golyókat. John Roberts Jr.-nak, az angol biliárd kiemelkedő korabeli játékosának tetszett az új verzió és 1885-ben Angliában nyilvánosan bemutatta azt. A snooker még a 20. század nagy részében is az angol biliárd dominanciája ellen harcolt, míg végül elfogadottá vált. További probléma volt, hogy nem léteztek egységesen elfogadott szabályok. Nagy-Britanniában 1908 és 1919 között két szervezet létezett különböző szabályzatokkal. Miután Billiards Association 1900 december 11-én Londonban megjelentette az első érvényes szabálykönyvet, 1919 júniusáig tartott, mire a barna és a kék golyó végleg a játék részévé váltak. Az első profi bajnokságokat 1927-ben játszották le.
1969-ben a BBC olyan sportágat keresett, mely alacsony költségek mellett a frissen bevezetett színes televíziók előnyeit különösen kidomborítja. Végül a Pot Black snookerkupát indították el ebből a célból, melyet először 1969 július 23-án sugároztak. A snooker ekkor komoly népszerűségre tett szert, később más bajnokságokat is közvetíteni kezdtek. Nagy-Britanniában ma a futball mellett a snooker a legnézettebb sport. Az 1985-ös Steve Davis és Dennis Taylor közötti világbajnoki döntő történelmet írt, éjfél után 18 millió néző követte a mérkőzést.
A Mike Lamb által írt számítógépes játék névadója Steve Davis hatszoros világbajnok, Anglia színeiben négyszeres Világkupa-győztes. Davis legnagyobb sikereit a '80-as években aratta, amikor hét évig volt a sznúkersport legnagyobb alakja és nyolcszor jutott világbajnoki döntőbe; akkor vált a sportág első milliomosává.

 

A játékot olyan különösen nagy, téglalap alakú asztalon játsszák, aminek sarkaiban és a két hosszú oldal közepén egy-egy lyuk van. A huszonkét golyó közül mindig a fehéret kell lökni (és ez az egyetlen olyan, amely soha nem eshet le). A játék során pontokat kell gyűjteni a golyók (megfelelő sorrendben) lyukba lökése ("eltevés"), illetve az ellenfél hibája által. A játékot "frame"-ekre játsszák, aki több pontot ér el egy frame-en belül, az nyeri a frame-et. Egy mérkőzés előre meghatározott számú frame-ből (a programban most 3) áll.
Az első lökést úgy kell elvégezni, hogy a kezdőjátékos a D-mezőben helyezi el a fehér golyót, és onnan kell a fehérrel eltalálnia egy pirosat. A játék során először egy piros golyót kell a lyukba juttatni. Ha ez valamelyik játékosnak sikerült, akkor kezdődik egy "break", ami egészen addig tart, amíg megfelelő golyót juttat a játékos lyukba. (A break értéke az a szám, ahány pontot szerez a break alatt a játékos.) Egy játékosnak egészen addig van joga az asztalnál maradni és újabb golyót megkísérelni eltenni, amíg előzőleg a szabályoknak megfelelően juttatott golyót a lyukba. Minden break-et piros golyó elrakásával kell kezdeni mindaddig, amíg van piros golyó az asztalon. Piros golyó elrakása után a játékosnak meg kell neveznie egy színes golyót. Ezt a színes golyót kell eltenni. Ha ez sikerül, akkor a színes golyót visszateszik a helyére, és újra piros golyó következik. A break befejezése után a másik játékos jön.
Az utolsó piros után még egy színeset kell eltenni, ami után, ha sikerült, még visszakerül a színes golyó a helyére. Ezek után a pontértéküknek megfelelő sorrendben kell elrakni a színes golyókat, amiket ilyenkor a bíró már nem helyez vissza az asztalra.
A 15 piros golyó egy-egy pontot ér, a hat "színes" pedig kettőtől hétig:

Yellow (sárga) - 2 pont Blue (kék) - 5 pont
Green (zöld) - 3 pont Pink (rózsaszín) - 6 pont
Brown (barna) - 4 pont Black (fekete) - 7 pont

A színeseket tehát sárga, zöld, barna, kék, rózsaszín, fekete sorrendben kell lyukba juttatni.
Hibapontot (azaz az ellenfél kap pontot) az alábbi esetekben:

  • Egyetlen golyót sem talál el a fehér golyó.
  • Színes golyót rak el a játékos, amikor piros következik, pirosat rak el, amikor színes következik, illetve nem a megnevezett, vagy soron következő színes golyót rakja el. (Ha piros golyó van soron és egyszerre több piros is esik, az nem számít hibának. Ha színes golyó van soron és esik a megfelelő színes, de más is, akkor az hiba.)
  • Lyukba esik a fehér golyó.

Minden hiba legalább 4 pontot ér az ellenfélnek. Olyan esetben, amikor a kék, a rózsaszín vagy a fekete a célgolyó, vagy az a golyó, amivel a hiba történik, akkor a hiba értéke az aktuális célgolyó értéke.

A program kezelése:
Betöltés után először az irányítást kell kiválasztani: billentyűzet (O, P, Q, A, ENTER), vagy KEMPSTON, CURSOR, SINCLAIR illesztőt választhatunk.
Ezt követően, a főmenüben választhatunk:

  • ONE PLAYER / TWO PLAYER - egy vagy két játékos játszhat. A gép ellen sajnos nem tudunk játszani.
  • CURSOR SOUND ON / OFF - a kurzormozgatást kísérő - amúgy infernális - hanghatásokat kapcsolhatjuk be / ki. Igen szimpatikus menüpont...!
  • LONG GAME / SHORT GAME - teljes mérkőzést, vagy csak egy frame-et játszhatunk.
  • CURRAH SPEECH OFF / ON - A gépre kötött CURRAH MICRO SPEECH beszédszintetizátor használatát kapcsolhatjuk ki/be.

Ha a menüpontokhoz számbillentyűkön kívül bármilyen más billentyűt nyomunk, elindíthatjuk a játékot.
Kezdés előtt a fehér golyót kell leraknunk, innentől kezdve a célkeresztet mozgatva célozhatjuk a következő lökésünkhöz. (a kiválasztott irányításnak megfelelően). Ezután a lökés erősségét (POWER) állíthatjuk be a jobbra-balra irányokkal. Végezetül azt adhatjuk meg, hol kívánjuk eltalálni a fehér golyót (SPIN), így csavarhatunk, vagy pörgethetünk is. Sikeres lökés esetén színes golyót az értéküknek megfelelő számbillentyűkkel választhatunk (ld. fentebb). Mivel a Spectrum színei között nincs rózsaszín és barna, a rózsaszín golyót "átlátszó fehér", a barna golyót pedig piros mintás labda jelképezi!
További billentyűfunkciók:

  • CAPS SHIFT + N - játék megszakítása, visszalépés a menübe,
  • CAPS SHIFT + R - utolsó lökés előtti helyzet visszaállítása (csak egyjátékos módban)
  • CAPS SHIFT + C - Az éppen beállítandó lökés paramétereinek kiválasztását újrakezdhetjük a célzástól.

Bár érdekes kísérletnek nevezhetünk egy snooker-programot, szubjektív véleményem szerint a világ legfeleslegesebb dolgai közé tartozik...