Zzoom

1983 - Imagine Software Ltd.

akció, lövöldözős

Spectrum (48k)

 

 

Egy vadászpilóta bőrébe bújva indulunk veszélyesebbnél-veszélyesebb bevetésekre. A játék célja természetesen a támadó ellenséges repülők, harckocsik, tengeralattjárók megsemmisítése, mindez persze úgy, hogy a harcmezőn keresztben átjutni próbálkozó civilekben a lehető legkevesebb kárt okozzuk.
Az események nehézségi szintekre (támadáshullámokra) vanak osztva, minden második nehézségi szint után változik a feladat:

  • Először ellenséges repülőgépek támadnak a horizonton vízszintesen áthaladó menekülőkre. A repülőgépek (ha hagyunk nekik időt) bombát szórnak, mely az emberekre veszélyes. A támadók között vannak távirányítású gépek is (ezek ugyanúgy néznek ki, közeledtükre villogó RPV jelzés figyelmeztet), ezek nekirepüléssel próbálnak megsemmisíteni. A repülőgépek ellen géppuskát használhatunk, a célzásban természetesen a célkereszt segít. A géppuska lőtávolsága korlátozott, a távolban közeledő repülőket még nem tudjuk közeledő.
  • Ezt követően harckocsik ellen kell küzdenünk. A civilek most is a horizonton sétálnak keresztül, a harckocsik szemből közelednek. Az útjukba kerülő civileket egyszerűen elgázolják. A harckocsik ellen géppuskát és rakétát is bevetünk: a horizonton felbukkanó harckocsikat a célkereszttel becélozva géppuskával vagy rakétával, a már közeledő harckocsikat csak rakétával találhatjuk el.
  • Ezután a civilek csónakokon menekülnek. A legváratlanabb pillanatban ellenséges tengeralattjárók emelkednek a felszínre. A tengeralattjárókat a célkereszttel nem tudjuk becélozni, csak a rakétákkal semmisíthetjük meg (ügyelve természetesen a civilek csónakjaira).

Az ellenséges járművek persze ránk nézve is veszélyt jelentenek. A "veszélynek" neve is van: Exotron. Ez valamiféle irányított rakéta, amely mindig eltalál minket (nem tudjuk kikerülni), hacsak előbb meg nem semmisítjük. Exotron-t a tengeralattjárók és repülők is kilőhetnek ránk, de a harckocsis szinten is közelednek felénk a horizont felől. Ha ilyen rakétát lőttek ki ránk, a műszerfalon egy villogó 'Exotron' felirat figyelmeztet erre.
A minket ért találatok pajzsunk energiáját fogyasztják. Szerencsére a pajzs igencsak strapabíró, viszont a szintek között sem töltődik fel! A játék nem különösebben nehéz, de egy dologra nagyon vigyáznunk kell. Tekintve, hogy repülőben ülünk, nem szabd lezuhannunk. Ez azt jelenti, hogy a célkereszttel nem mozoghatunk a horizont alá (ezért nem tudunk géppuskát használni a tengeralattjárók ellen). A lezuhanás ellen a pajzs sem véd meg, azonnal elvész egy életünk!
A műszerfalon talán több kijelző van, mint azt gondolnánk:

  • A jobb felső sarokban a veszélyre figyelmeztető feliratok váltják egymást:
      CONDITION RED - támadás alatt állunk (erre maguktól is rájöhetünk...),
      CONDITION YELLOW - támadás várható (a következő támadási hullám előtt olvashatjuk,
      CONDITION GREEN - a támadási hullám véget ér, a bónusz-pontok elszámolása zajlik.
  • Ezalatt jelenik meg a villogó 'Exotron' vagy 'RPV' figyelmeztető felirat.
  • REFUGES - az eddig megmentett civilek (azaz akik biztonságban átértek a játéktéren). Bármennyi menekült marad a horizonton a támadáshullámok után, az hozzáadódik a "menekültszámlálóhoz" és megkapjuk a jutalompontot érte is.
  • BONUS - a megmenekült civilek után járó jutalompont.
  • ATTACKS - az eddig legyőzött támadóhullámok száma (azaz az első nehézségi szinten nulla, minden további szinten eggyel nő).
  • SCORE - Pontot az ellenség megsemmisítéséért kapunk. A megszerzett BONUS minden teljesített szint után hozzáadódik a pontszámhoz.
  • A jobb alsó sarokban látható radarképen áttekinthetjük az egész játékteret. Pontosabban csak az ellenség helyzete látható rajta, de pl. az Exotron rakéták már nem.
  • DIBAR - a vízszintes és függőleges pozíciónkat jelző műszer. Igazág szerint csak a magasság miatt van jelentősége, de azt célszerűbb a célkereszten figyelemmel kísérni.
  • SHIELD - pajzsunk állapota.
  • AUTPOPILOT - a támadó kötelék legyőzése után a robotpilóta irányít minket elkövetkező hőstetteink színterére. Ilyenkor mi nem tudjuk irányítani gépünket. Az autópilóta bekapcsolt állapotára egy itt villogó 'ENGAGED' felirat figyelmeztet.
  • Ezalatt az életeink számát jelző repülőgép sziulettek láthatóak.
  • A legalsó sorban a program üzenetei jelennek meg. Pl. amikor a harckocsik vagy a tengeralattjárókat kell leküzdenünk, a 'MISSILES ARMED' felirat figyelmeztet, hogy a tűz megnyomására automatikusan rakétát is lőni fogunk.

Természetesen az egymást követő nehézségi szinteken egyre nagyobb a "forgalom".

Iráynítás:
Botkormány: FULLER, KEMPSTON, AGF / PROTEK, INTERFACE II.
Billentyűzet:

  • CAPS SHIFT, X, V, N, SYMBOL SHIFT - balra,
  • Z, C, B, M, SPACE - jobbra,
  • A, D, G, J, L - le,
  • Q, E, T, U, O - fel,
  • S, F, H, K, ENTER - rakéta,
  • W, R, Y, I, P - gépágyú.

A billentyűzettel és a botkormánnyal történő irányítás két dologban is eltér:

  • Billentyűzeten a fel és a le irányok fel vannak cserélve. A botkormánnyal játszva a repülő szerkezeteknél megszokott módon irányíthatjuk a repülőgépünket.
  • Billentyűzeten külön billentyű van a két fegyvernek, a botkormányon a tűz gombbal mindkét fegyvert egyszerre használjuk. Ez praktikusabb megoldás, de folyamatos tüzelés esetén nem lő rakétát, csak a tűzgomb lenyomásakor.

Örökélet: POKE 24743,0