Buszkiterjesztő egység
több bővítőkártya ilesztésére

Mint ismeretes, az ENTERPRISE lehetőségeit kibővítő különböző kártyák (pl. a lemezvezérlő) a gép jobboldalán található "SYTEM BUS" (rendszerbusz) csatlakozósávra dugaszolhatók. Ezen a csatlakozón keresztül hozzáférhetünk a gép hardveréhez, rendelkezésre áll az összes cím-, és adatvonal, a mikroprocesszor vezérlővonalai, külső sprite-bemenetek, és még egy pár "hasznos" vezeték, így szinte mindent megvalósíthatunk, amire csak szükségünk lehet, sőt, néhányat a szükségtelen dolgok közül is.
A gond akkor jelentkezik, ha több kártyát (pl. lemezvezérlő + óra/naptár) óhajtunk egyszerre a géphez csatlakoztatni. Ehhez egyrészt nincs elég hely, másrészt a gép vonalai sem terhelhetők tetszőlegesen. Három, vagy még több kártya csatlakoztatásához már feltétlenül kell néhány meghajtó áramkör. Mindezek miatt terveztem az öt+egy kártya csatlakoztatását lehetővé tévő buszkiterjesztő egységet, amelyet a következőkben mutatok be.
Tekintsük a kapcsolási rajzot! Mint látható, a vonalaknak mintegy a felét erősítjük. U3, U2 és U4 illeszti a címvezetékeket (A0-A21), U1 pedig a kimenő vezérlőjeleket. C3-C6 hidegíti az integrált áramköröket, és U5 állítja elő számukra a +5V tápfeszültséget. C1 az ENTERPRISE-ból jövő +9V-ot szűri, C2 pedig a stabilizátort hidegíti. Mind a +9V, mind a +5V megjelenik a kártyafoglalatokon, így a kisebb kártyák használhatják a buszkiterjesztő stabilizátorát, a nagyobbak pedig saját maguk stabilizálhatják tápfeszültségüket (ami a zavarérzékenységet is csökkenti) a +9V-ból.
Említést érdemel még a kártya géppel ellentétes oldalán található panel-élcsatlakozó, amely két célra alkalmazható. Egyrészt úgy, ahogy van, kompatíbilis a lemezvezérlő kártya tartozékaként forgalmazott ún. "Bus Bridge"-dzsel, így egy kányacsatlakozó fölforrasztása után közvetlenül ide dugható a gyári lemezvezérlő kártya, vagy a Spectrum-emulátor. Másrészt némi átalakítás (egy fűrészelés, egy vágás, egy forrasztás) után ugyanolyan panel-élcsatlakozót kaphatunk belőle, mint a gépé, így ide az eredetileg a gépbe dugható kártyákat (gigantomániások figyelem: akár még egy buszkiterjesztő egységet is, összesen tíz + egy kártya számára!) tehetjük.
Fölmerülhet a kérdés: miért csak kimeneti vonalakat erősítünk, és miért pont azokat? A válasz három részből áll.
Először. a kimaradt kimenetek vagy speciálisak (pl. HALT, RFSH), amelyeket valószínűleg csak egy kártya használ, vagy amúgy is LS TTL áramkörökről jönnek (ilyen a 8 MHz, ezért van szüksége valakinek az ENTERPRISE kapcsolási rajzára!), ezért nem igényelnek külön meghajtót.
Másodszor: a számítógép digitális bemenetei legfeljebb egységnyi terhelést jelentenek a külvilág számára, amelyekkel jól megbirkóznak a külső kártyák rendszerint LS TTL kimenetei.
Harmadszor: a kétirányú adatbusz egy központi kártyán, kis késleltetéssel történő erősítése komplikált. Ehhez minden bővítőkártyán ki kellene alakítani egy olyan jelet, ami a megfelelő címtartományban az adatmeghajtót vezérli, és ezen jeleket kell a buszkiterjesztőn logikai VAGY -kapcsolatba hozni. Ez még nem olyan nagy feladat, hiszen az említett jelekre az egyes kártyákon általában szükség van, ha nem a központi, akkor a kártyán lévő adatmeghajtó vezérlésére. A probléma abban áll, hogy annak a bizonyos VAGY -kapcsolatnak a létrehozása számottevő késleltetést okoz, így a központi kártyán történő adatbusz-erősítés esetén célszerű lenne elhagyni a kártyákon lévő adatmeghajtókat. A kérdést a lemezvezérlő kártya döntötte el. Mivel azon rajta van az adatmeghajtó áramkör, én is mindegyik kártyára ráterveztem azt, ezáltal a központi meghajtó elhagyhatóvá vált, elkerülve ezzel az adatvonalakon fellépő további jelkésleltetést.
A kártya fizikai megvalósításánál a fő szempont az volt, hogy a meghajtó-áramkörök minél közelebb kerüljenek a számítógéphez, mivel a gép kíméletlenül megtorolja az akár csak tíz cm-es toldó-vezetéket a rendszerbuszán: bizonytalanná válik a működése, állandóan lefagy, stb., stb. A meghajtó-áramkörök után már viszonylag messze is elvezethetők a jelek, a RAM-bővítő kártyát leszámítva, az ugyanis a géphez legközelebbi foglalatban érzi legjobban magát.

Enterpress 91/6. - Mészáros Gyula

Az eredeti gyári elképzelés szerint a kártyákkal történő bővítés is olyan korrekt, rugalmas módon történt volna, mint ahogy az EP egésze is felépül. A Bridge csatlakozója nem véletlenül hosszabb, a +5V tápfeszültségen kívül 3 slot-azonosító címbitet tartalmaz. Ezek megadják a slot számát, a kártyának ennek figyelembe vételével kell dekódolni a memória és I/O portok címét. Ezáltal nem alakulhatna ki soha ütközés, hiszen minden slothoz más címek dekódolódnának.
A buszbővítő nem használja ezt a lehetőséget, hanem teljesen párhuzamos buszt valósít meg, mint az IBM PC, így még rugalmasabb. Egyrészt nincs korlátozva a bővítőkártyák száma, valamint az sem, hogy egy kártya mennyi memória- és I/O-területet kaphat. Cserébe a kártyákat úgy kell tervezni, hogy ne ütközzenek egymással. Hogy miért lettek mégis hosszabbak a panelen lévő foglalatok? Csak azért, hogy a gyári EXDOS-kártyát fűrészelés nélkül bele lehessen dugni.