A Sinclair ZX Spectrum rendkívül sikeres megjelenését követően a LOCUMALS - egy hong kong-i kereskedelmi vállalat - úgy döntött, eljött az ideje, hogy betörjenek a nagy haszonnal kecsegtető home computer piacra. 1982 szeptemberében a United Commercial Bank a LOCUMALS megbízásából felkereste az Intelligent Sofware Ltd-t, és ajánlatot tett egy teljesen új számítógép kifejlesztésére. (Az IS 1981-ben alakult, és ezidáig fő profiljuk sakkszámítógépek, - programok készítése volt.) Az IS csapata és igazgatója (Robert Madge) előtt, a megrendelő neve titok maradt, ennek ellenére vállalták a megbízást, és a kővetkező hónap elejére a DPC (a gép kódneve a fejlesztés idején) projekt elindult. A tervezés kezdeti fázisában az volt a cél, hogy amennyire csak lehet, a gép olyan építőelemekből készüljön, amelyek már rendelkezésre állnak, netán valamennyire elterjedtek. A processzor tekintetében a választás a Z80-ra esett, többek között azért, mert számos már piacon lévő géppel kompatibilis volt, ilyenen ugyanis már futott a CP/M és a későbbi tervek között szerepelt ennek az operációs rendszernek az átültetése is. Hamarosan kiderült, hogy a piacon korántsem fellelhetők olyan alkatrészek, amelyek a tervek alapján megfelelők lennének, így némileg új irányt véve a grafika és a hang előállítására két teljesen új chip fejlesztésébe is kezdtek.
Az ELAN Computers 1983 augusztusában alakult, az Intelligent Software szoftverház, és a Domicrest nevű hong kongi elektronikai vállalat részvételével. 1983 szeptemberében jelentette be az ELAN az első két géptípusát, az ENTERPRISE 64-et és 128-at. A megjelenést 1984 áprilisára tervezték, 200 font alatti áron, 80 000 darab gépre kötöttek előrendelést. A közölt paraméterek és a gép ára igen kedvezőek voltak: A Commodore PLUS-4 1984-es megjelenésekor 299 dollárba került.
Már a névválasztás sem ment "simán": '84 februárjára kiderült, hogy az ELAN már más cég bejegyzett neve, így új nevet jelentettek be: FLAN. Nem telik azonban bele sok idő - alig egy hónap - Mike Shirley marketingigazgató rájön, hogy a FLAN (lapka) név nem igazán hangzik jól, ezért ismét új nevet keresnek. (Szóba került, mint név a Samurai is, amit a Hitachi használt már.) 1984 március 8-án a Popular Computing Weekly angol számítástechnikai hetilap 12 hónapos előfizetést ajánl a legjobb nevet beküldőnek. 1984 március 22-én eldől: a cég végleges neve ENTERPRISE Computers Ltd. lesz. Az újság előfizetés nyertese a "Teflon Computers" nevet javasolta, mivel semmilyen név nem ragad meg a vállalaton...
Amíg az IS az alapsoftware-t fejlesztette, Geoff Hollington és Nick Oakley a külső megjelenést formálták, Nick Troop és Dave Woodfield a gép lelkét alkotó 2 db 72-lábú 'soft" ULA megtervezésével lett megbízva. A két chip nem túl meglepő módon a Nick és a Dave nevet kapta. A fejlesztés körül is akadnak gondok: 1984 januárjában bejelentik, hogy a gép megjelenése csúszni fog a két speciális chip fejlesztésének elhúzódása miatt. A Nick chip fejlesztése és gyártása körüli nehézségek miatt szeptemberben már úgy tűnik, a gép már nem jelenik meg 1984-ben. 1984 december elejére azonban végre megérkezik a 64K-s gép! Azt ígérik karácsony előtt már egy minimális mennyiség a boltokba kerül, de a teljeskörű forgalmazás '85 februárjára várható. A kezdőár 249.95 font, a korábban ígért 200 font alatti vételár helyett. A gép fejlesztésére közel 20 millió dollárt költöttek. Kiderül, hogy a nyomtatót a Mannesman Tally gyártja, a monitort pedig a Microvitec.
Az ENTERPRISE 128 megjelenését nagy várakozás előzte meg, de ez a várakozás a megjelenésre meglehetősen alábbhagyott, mivel a gép bejelentése és forgalomba kerülése között több mint 2 év telt el. Ráadásul az Amstrad-nak 1984-ben - még az Enterprise megjelenése előtt - sikerült piacra dobnia hasonló kategóriájú számítógépét, a CPC 464-et. (A CPC rövidítés a Colour Personal Computer-t jelenti. Kis kitérő: érdekes, hogy az Enterprise-éval megegyező billentyűzet színkódoló elgondolással jelent meg az Amstrad gépe is. Ebből volt is pereskedés a két cég között, de a billentyűzet színsémájának "ellopását" nem sikerült az Enterprise-nak bebizonyítani.) 1985 május 20-án kezdődik a forgalmazás Angliában, majd Hollandiában, Dániában, Németországban és Franciaországban. Franiaországban a forgalmazó neve alapján Lansay, néven árulták. A gép ára 249.95 font, az EP64 ára 180 fontra csökken. Egy 1985 szeptemberben rendezett számítástechnikai kiállításon már megvásárolható volt az EXDOS is, 99 fontos kezdőáron, ill. 128-as gép. 64-es nem is volt kiállítva, mert nincs rá kereslet, ebből Egyiptomban sikerült később eladni 4 000 darabot.
1985 augusztus 13-án az ENTERPRISE Computers és a müncheni Hegener & Glaser AG megalapítja a németországi ENTERPRISE Computers GmbH-t (ezidáig Németországban Mephisto PHC64 néven próbálták értékesíteni a gépet). A cég feladata a számítógép, perifériák, programok forgalmazása (lenne) Németországban, Ausztriában, és Svájcban. További 5 millió dollárt költenek a német gép fejlesztésére, azonban a meghatározott eladási célokhoz már nem állt rendelkezésre elegendő pénz (35 000 gépet szeretnének eladni, 5%-os piaci részesedést elérve karácsonyig Németországban). Mivel az eladások jelentősen elmaradtak a várttól, 1986 elején az ENTERPRISE úgy döntött, hogy konszolidálja tevékenységét. Ezzel oda jutottak, hogy 1986-ban a müncheni cég kivételével az összes külföldi vállalatukat bezárták, a londoni központ pedig önálló elszámolású lett. Az angol ENTERPRISE fizetési nehézségei az Intelligent Software-t is ellehetetleníti, 1986-ban megszűnik a cég.
Hazánkba megkésve 1987-ben jutott el a 128K-s változat: 1987 május 19-én a Magyar Divatcsarnok Lotz-termében mutatták be. Az Enterprise teljes körű suportját idehaza a Novotrade vállalta, folyamatosan biztosítva az alkatrész és program ellátását, valamint a magyar szabványoknak megfelelő átalakítását (hálózati csat., kézikönyv). A forgalmazást a Cetrum Áruházak végezte 16 900 Ft-os áron - még ÁFA nélkül. 1988 januárjától az ÁFA bevezetése miatt a gép ára 19 080 forintra emelkedett, de immár magnó nélkül is meg lehet vásárolni 15 800 forintért. Az áremelkedés nem okozott visszaesést az eladásokban, részben amiatt, hogy hamarosan OTP-részletre is lehet vásárolni gépet, mindössze 3 900 forint előleg befizetésével. 1989 nyarára a Novotrade és a Centrum kapcsolata annyira megromlott, hogy a Centrum által át nem vett gépeket a Novotrade saját üzletében (2C áruházában) kezdte árulni, bekerülési áron, mindössze 11 900 forintért (magnóval együtt). Az utolsó gép 1990 márciusában talált gazdára, ezután a két cég - többször elhangzott fogadkozásaik ellenére - befejezte a hardware kiegészítők és programok forgalmazását, magukra hagyva a felhasználókat. Összesen több mint 20 000 darabot adtak el.
Magyarországon kétféle gépet árultak: az angol és a német (kétnyelvű) változatot. Az importált gépek már a gyártás befejezése utáni raktárkészletek felvásárlásából származtak. A németországi megmaradt készletekből később még 3 000 gépet sikerül eladni a Szovjetunióba, ahol hálózatba kapcsolva kazahsztáni iskolákban használták.
Az Enterprise és a Novotrade kapcsolata nem volt újkeletű a hazai forgalmazás megindulásakor. Az új géphez programok is kellettek, így 1985-ben elején az Enterprise megkereste a magyar céget is, hogy szerződést kössenek programok készítésére. Nem "találomra" keresték meg a magyar céget, hisz az Enterprise akkor már rendelkezett magyarországi "kapcsolattal": A Videoton tőlük vásárolta meg a TV-Computer terveit. A programokat a Novotrade programozó csapata: az 'a'-Studio készítette. Már ekkor megszületett a magyar fejlesztők fejében a Spectrum emulátor gondolata, amely kézenfekvő és hatásos megoldás lenne a programhiány enyhítésére. Az ötlet akkor nem érdekelte a megbízót, így a tervek a fiókba kerültek. Amikor az Enterprise-ok beérkeztek az országba újra előkerültek a tervek és a forgalmazás kezdetén már beharangozták, hogy hamarosan kapható lesz az emulátor is. Az ötlet gazdái azonban nehézkesen haladtak a fejlesztéssel, és az alkatrészek beszerzése is problémás volt a KGST berkein belül... Az események 1988 januárjában gyorsultak fel, amikor a Novotrade megvette a jogokat, és versenytárgyalást írtak ki az emulátor legyártására, 11 vállalat meghívásával. A nyertes a Videoton Automatika Leányvállalat lett, 5 000 emulátor gyártására írtak alá szerződést. Az első ötszáz emulátor az 1988-as tavaszi BNV-n már megvásárolható volt. A várva várt üzleti siker azonban elmaradt az emulátor magas ára (közel annyiba került, mint egy 48K-s Spectrum!), és néhány hibája miatt. Mindössze 1 000 darab talál gazdára.
1989. december 7-én kerül bejegyzésre a VTGe Elektronikai Kft. - az ENTERPRISE Computers GmbH magyarországi képviselete. A képviselet újraindítja a kiegészítők, programok forgalmazását az Úttörő áruházban 1990 karácsonyára. Újdonság viszont nincs a polcokon, ráadásul hírverés hiányában már csak a tulajdonosok kis része tudott az akcióról.
A gép megjelenésekor a Mikro Magazin részletesen bemutatta azt: "Enterprise 128 - Szinkronban az idővel".
|
 |
A gép képessége kiemelkednek az azonos kategóriájú, 8-bites számítógépek közül, különösen a grafika terén. Az Enterprise többféle grafikus módot kezel: 2, 4, 16 valamint 256 színt megjelenítő grafikus mód létezik (HIRES vagy LORES felbontásban), a 2-es módban a legnagyobb a felbontás, a 256-osban pedig a legkisebb. Emellett ismeri az attribútum módot is. A szöveges képernyőn alapbeállításban 40 karakter fér el egy sorban, de 80 karakteres képernyő is azonnal megnyitható. Programozással BASIC-ből is lehet 42 (84) széles és 27 karakter magas lapot megjeleníteni, gépi kódú programozással (saját LPT-vel) ennél több is beállítható. Lehetőség van a soronkénti (!) üzemmódváltásra is.
A gép hátoldalán és oldalain hemzsegnek a bővítő csatlakozók:
Sajnos a csatlakozók nem voltak szabványosak, így szinte mindenhez átalakítót kellett használni. |
