Ez még nem IDE, hanem a jóval korábbi MFM / RLL vinyók csatlakoztatását teszi lehetővé. Az MFM ugyanazt a kódolást használja mint a floppy, 1 sávon nincs is lényegesen több adat, tipikusan 17 szektor van. Lényeges fejlesztés a precízebb fejpozicionálás, és ebből adódóan több sáv (jellemzően 3-600), valamint több lemezt építettek egy meghajtóba, növelve a kapacitást. Az első ilyen PC-ben alkalmazható meghajtó 1980-ban jelent meg, Seagate ST506, 5 megabájtos fergeteges kapacitással (de akkoriban még a 180K-s egyoldalas floppy volt a menő!), teljes 5.25"-ös méretben (azaz dupla olyan magas mint egy átlag 5.25"-ös floppy maghajtó). Későbbiekben ezt a fajta csatlakoztatási módot az első meghajtó után ST506 interface-nek kezdték nevezni. Ilyen technikával készült 10 megás meghajtó került az IBM/XT-be is. Később jött az RLL, ahol a kódolás megváltoztatásával valamivel több adat fért fel, jellemzően 26 sector/sáv.
Mindeközben próbálták a sebességet is növelni, ekkor jött viszonylag rövid ideig az ESDI, amikor már a vezérlő kártya egy részét a vinyóra helyezték. Itt jelent meg először hogy le lehet kérdezni a vinyó paramétereit (de a BIOS-ban ennek ellenére még jó pár évig kézzel kellett beállítani). Ilyenről egyelőre nem tudunk, hogy csináltak volna EP illesztést.
Amikor már nem tudták tovább növelni a sebességet, jött az ötlet, hogy az egész vezérlőkártyát építsék rá a HDD-re, és a rendszerbusz párhuzamos, ezért egyenként lassabb jeleit vigyék a meghajtóhoz. Innen a neve: Integrated Drive Electronics. Ezt a technikát azóta is jól ismerjük...

A tervezés 1988 körül kezdődött. A szoftvert Michael Leopoldseder és Martin Schillinger készítette, akik szabadúszóként dolgoztak az EC GmbH-nak. A hardware-t Werner Lindner (az Enterprise GmbH technikai igazgatója) tervezte, ami két kártyából áll: a bővítőkártya és egy kis illesztő kártya OMTI/SEAGATE vezérlőhöz. A két kártya egy 40 eres szalagkábellel volt összekötve. A kábel 1 méteres hosszig lett letesztelve. A NYÁK tervezés úgy történt, hogy mindkét kártya beleférjen egy euro-card méretbe (160x100mm) az olcsóbb gyártás érdekében.

A kártya ROM programja (HDOS) 1987-es! Csinál egy F: meg egy G: meghajtót, persze a hardware nélkül sokra nem megyünk... Ez a két meghajtó meg is felel annak, hogy '88-ben két HDD-t köthettünk egy MFM kártyára, amik lehettek kb. 10-20 megásak. Így itt még nem merül fel a több mint 32M, sok partició kellene problémakör, elég 1-1 betű a két vinyónak. A létező HDOS szoftver nem tud többet címezni mint 65535 szektor. A szektor méret 512 bájt, így a maximum kapacitás 32 megabájt, ennél több nem használható egy meghajtón. Az XT MFM vezérlő kártya ami ott a 320-323H címeken van, úgy lett EP-re kötve, hogy 20-23H portokon legyen.
Ami érdekesség kiderült, hogy a ROM fájlban tulajdonképpen két verzió is benne van, ha az elején a NOP-ok helyére teszünk egy JP-t, úgy lehet előcsalni az 1.1A-t. Zozo csinált is két szétszedett ROM-ot. Ami nagyon érdekes, hogy az XT vinyóvezérlő programozása, szinte szóról szóra megegyezik a SASI programozásával! A SASI kapta később a SCSI nevet, amiről talán már mindenki hallott. Talán nem véletlen, ha arra gondolunk, hogy ugyanaz a Shugart Associates működött közre az MFM HDD-k megalkotásánál is, akik a SASI-t is kitalálták. (És nekik köszönhettük a floppy szabványt is, benne is van az EXDOS leírásban, hogy Shugart 410 kompatibilis floppymeghajtót kell a boltban keresni.) Egyedüli különbség, hogy a SASI/SCSI esetén logikai szektor címet viszünk át, míg XT esetén a hagyományos C/H/S címzés szerepel a parancsokban. A kártyán DIP kapcsolókkal lehetett kiválasztani a két HDD típusát, az 1.2-es ROM 3 típust ismer, a paraméterek alapján Seagate ST213, ST225, ST238R típusokra lehet tippelni (10.7, 21.3, 31.7 megabájtosak, és ténylegesen, akkor még nem hazudtak nagyobb méretet a vinyókra... Az 1.1A verzió még nem figyel DIP kapcsolókat, ott csak egyféle 30 megás típus van.

Ezt a kártyát használták fel a merevlemezes rendszerhez, amit 1992-ben készítettek iskolai hálózatokhoz Kirgizisztánban (ilyen látható a képeken). Készült egy Interfac 4 nevű panel, ami hordozta a teljes merevlemez illesztő elektronikát, valamint két 128K méretű SRAM-ot memóriabővítéshez. A létező EXDOS vezérlőtt hozzákötötték a panelhez. EP64 gépeket használtak fel tanári számítógépnek, ezért a memóriabővítést FB-től kezdődött. (Volt egy másik verziója is a GAL programnak, ahol F7h-tól kezdődik a memória, így 128K gépekkel használható.) A merevlemez kezelő EPROM-ja a 30h szegmensre került. Kb. 50 ilyen egység készült, ami mind ment Kirgizisztánba, Biskek-be.