I, Ball 2:
Quest for the Past

1987 - Firebird Software Ltd.

akció

Spectrum (48k)

Enterprise

Ha tárgyilagosan nézzük, a Firebird I Ball című játéka egyáltalán nem tartozik az egyedi vagy legalább újszerű ötletek közé. Egyedül talán a programban látható és hallható néhány meglepő technikai megoldásnak köszönhetően emlékezhetünk rá. Jogosan vetődhet fel a kérdés, mit tudott kitalálni a szerző (Timothy Closs), hogy szükségét érezte egy második rész elkészítésének? Örömmel tapasztalhatjuk, hogy egy ötletes és szórakoztató játékot sikerült összehozni, aminek szinte semmi köze az első részhez (szerencsére). A játék labda formába bújt főhőse azonban ismerős lehet, akárcsak a program avantgárd hangzásvilága.
Főhősünk ezúttal régészeti ambícióit élheti ki, ugyanis rég elfeledett bányában kutatja a labdák történetét, ősi leleteket gyűjtve. A bánya 50 tárnájában 10 muzeális értékű leletet kell megszereznünk. A tárnák átkutatásához annyit kell tennünk, hogy miután felvettük a kijárat kulcsát, távozunk a következő tárnába. A kulcson kívül persze kincseket és hasznos tárgyakat is összegyűjthetünk. Sajnos a bánya lakói meglehetősen mogorvák, nem célszerű velük túlontúl közel megismerkedni. Néhány faldarab leomlik, vagy egyszerűen eltűnik, ha nekimegyünk, de a bányászsisakunkat nem hoztuk magunkkal ezét nem szabad a leomló tárgyak alá állnunk. Néhány fal viszont csak bizonyos idő elteltével, maguktól omlanak le, nyílnak meg. Az ilyen játékoknál szinte egyértelmű, hogy a feladatot megadott időn belül kell teljesíteni.

Ellenfelekből kétféle van: egy részük kötött pályán mozog le-fel, a többi pedig össze-vissza. Lőni természetesen tudunk, de csak az utóbbi ellenfelekre érdemes. Nagy lövöldözésbe azonban nem érdemes bonyolódni, mert a lelőtt ellenfelek helyett hamarosan újabb jelenik meg és cak az időnk fogy. A lényeken kívül arra is figyeljünk, hogy nem szabad hozzáérni semmihez, ami villog.

A tárnákban többféle tárgyat találhatunk:

  • Kulcs: ezzel tudjuk kinyitni a kijáratot jelentő ajtót. Minden pályán csak egyet találhatunk. A kijáratot a legtöbb tárnában könnyű észrevenni, hisz EXIT felirat van rajtuk, míg a többiben a berendezéstől eltérő "bútordarabot" kell keresni.
  • Bombák: az összegyűjtött bombákat felrobbantva a tárnában repkedő ellenfeleinket robbanthatjuk fel (de rövid idő eltelte után ekkor is újabbak jelennek meg).
  • Gyémántok, gyűrűk: amellett, hogy pontszámunkat gyarapítják, többnyire hasznos segítséget is adnak (sajnos cak rövid időre):
    • TIME FACTOR WARP - ellenfeleink lelassulnak.
    • DOWN TO EARTH - a függőlegesen mozgó ketyerék leesnek.
    • MUDDLE - megfordítja az irányokat.
    • STOP THE CLOCK - megállítja az órát.
    • EASY WAY OUT - több kijárat közül választhatunk (a berendezési tárgyak kijárattá változnak).
    • EXTRA FIREPOWER - nagyobb tűzerő.
    • SUPER BOUNCE - nagyobbat tudunk ugorni.
    • BORING BOUNCE - kisebbet tudunk ugrani.
    • DEEP FREEZE - ellenfeleink lebénulnak
    • MAGIC TREASURE - a falak kinccsé válnak.
  • Kezeslábas labdát ábrázoló szobor: Négy darabot összegyűjtve jutalom életet kapunk (EXTRA BALL).
  • Pénzeszsákok: jutalompontszám.

A feladat teljesítése után a megmaradt időnk függvényében jutalompontot kapunk, majd megtekinthetjük az eddig megszerzett tárgyakat (játék folytatása: SPACE).

A képernyő jobb oldalán a felső kijelzőn látható számlálón a nálunk lévő kulcsot (0 vagy 1 lehet), a nálunk lévő bombák, eddig összegyűjtött gyémántok, a nálunk lévő kezeslábas szobrok és életeink számát követhetjük figyelemmel. Ezalatt a pontszámunkat, a feladat teljesítésére rendelkezésre álló időt (TIME) és legalul a tárna sorszámát láthatjuk. Megjegyzendő, a tárnákat nem számsorrendben kapjuk, a program kevergeti a pályákat, így nem lesz két játék, melyben ugyanolyan sorrendben kapjuk a pályákat.

Irányítás:
A menüben választhatunk KEMPSON, SINCLAIR, CURSOR típusú botkormány illesztőket, agy billentyűzetet.
Billentyűzetkiosztás: Z - balra, X - jobbra, P - ugrás, O - lövés, SPACE - bomba robbantása.
További billentyűk: A - játék szüneteltetése (folytatás: S), CAPS SHIFT + SPACE - játék megszakítása.
Botkormánnyal játszva a tűz+le megnyomásával robbanthatjuk a bombát.

Örökélet: POKE 45392,0
Sérthetetlenség: POKE 43612,33; POKE 43619,33

Térkép