Ikari Warriors

1988 - Elite Systems Ltd.

akció, lövöldözős

Spectrum (48k)

Alexander Bonn tábornok, repülőgépe - úton a főhadiszállása felé - valahol a közép-amerika esőerdők felett ismeretlen okból lezuhan. A szakértők szerint a szerencsétlenség két szóbajöhető oka:

  • a földmágneses tér dipolér tulajdonságának következtében az erővonalak mentén spirálisan összetartó töltött részecskék zárt erőteret képeztek, melyek geomágneses csapdába ejtették a repülőgépet, vagy
  • rakétatalálat.

Míg a kutatók a NASA szakembereinek bevonásával vizsgálják a két lehetőség valószínűségét, a hírszerzés jelentette, hogy a tábornok életben van és a gerillák fogságába került, akiknek eszük ágában sincs szabadon engedni. Elindul tehát a szabadítóexpedíció, mely egy vagy két emberből áll (a játékosok számától függően...). Feladatunk, hogy behatoljunk a gerillák által ellenőrzött területre, és a támaszpontjukat elérve kiszabadítsuk a tábornokot. Mindebből hatalmas lövöldözés fog kisülni.
Az Elite nagy üzleti kockázatot nem vállalt, amikor megjelentette a programot, hisz a programozók a legjobb helyről "merítettek ötletet": a program kísértetiesen hasonlít egy régebbi sikerjátékra: a COMMANDO-ra. Hogy fokozzák a játékosok lelkesedését, a játékban egyszerre vehet részt a 2 játékos! (A játékot eredetileg már 1986-ra beharangozták, végül csak két éves(!) csúszással jelent meg a Spectrum verzió.)
Betöltés után az egyetlen dolgunk, hogy kiválasszuk a két játékos irányítását, majd az '1' vagy a '2' megnyomásával indíthatjuk a játékot 1 vagy 2 játékos módban. A menüt többször nem kapjuk vissza, tehát figyelmesen állítsuk be az irányítást! Fegyverzetünk egy géppisztolyból, és kézigránátokból áll. A játékmenet ismerős lehet számtalan hasonló játékból: folyamatosan haladunk felfelé, miközben aprítjuk a ránk támadó ellenséges erőket. A tűz nyomogatásával lövöldözhetünk, a tűz nyomvatartásával gránátot hajigálhatunk (amíg a készlet tart). Gépfegyverünk csak a katonák ellen hatásos, az utunkat álló bunkerek és egyéb épületeket, valamint az ellenséges járműveket gránáttal tehetjük harcképtelenné. Az irányítás beállításánál definiálandó TOGGLE funkcióval az irányítás módját választhatjuk ki a két lehetséges mód közül:

  • arrafelé lövünk, vagy dobunk gránátot, amerre nézünk,
  • csak az adott irányba (amerre TOGGLE megnyomásakor nézünk) tudunk lőni, fordulni nem tudunk, csak oldalazni. Ez a mód egy szűk átjárón, vagy hídon áthaladva hasznos, amikor csak egy irányból támadhatnak ránk.

Izgalmas újítás, hogy találhatunk elhagyott harckocsikat (IN felirattal jelezi a program, hogy üres a tank)! Ezekbe a tűz nyomvatartásával szállhatunk be, majd ki. A harckocsi elég masszív darab, a katonákat nyugodtan legázolhatjuk, egyedül a rakétavetős emberektől, és az ellenséges harckocsiktól kell óvakodni. A száguldozás addig tart, amíg a harckocsink le nem amortizálódik, vagy ki nem fogy az üzemanyagunk. (Üzemanyagszintünket a játékképernyőtől balra látható üzemanyagkanna jelzi.) A tankkal nem tudunk vízbe hajtani, a hídon kell átkelnünk. Előfordul, hogy nincs híd, vagy terepakadályok miatt elakadunk, ilyenkor gyalog kell folytatnunk az utunkat. Gyalog természetesen átgázolhatunk a vízen, de ilyenkor vigyázzunk az ellenséges katonákkal, akik víz alatti fogócskát játszanak.
Az ellenséges bunkereket és járműveket megsemmisítve néhány felvehető dobozzal találkozhatunk, melyek lőszert, gránátot, a gránátnál hatásosabb rakétát, üzemanyagot, vagy energiát tartalmaznak. Az energia és az üzemanyag akkor hasznos, ha éppen tankban ülünk (minden doboznak két funkciója van, melyek villognak: aszerint kapjuk meg egyik vagy másik extrát, hogy mikor érünk hozzá). A villogó X jelzésű dobozokat viszont kerüljük ki, mert ezek aknák! A képernyő két szélén a játékosok figyelemmel kísérhetik muníciókészletüket. Szerencsére elég sűrűn találunk ládákat, így nem kell attól tartani, hogy elfogy a lőszerünk.
Elérve utunk végcélját látványos tússzabadításra ne számítsunk, mindössze egy CONGRATULATIONS feliratot kapunk a pálya végét elérve. A játék elég nehéz, valószínűleg mindenkinek a kedvencei lesznek a rakétavetős emberkék, és a helikopterek. A program elsősorban két játékos módban élvezetes, de aki szereti a COMMANDO-t, az semmiképpen ne hagyja ki ezt a programot sem!

További billentyűfunkciók:
C+V+B - játék megszakítása,
G+H - játék szüneteltetése.
Ne felejtsük el, hogy új játékot az '1' vagy a '2' megnyomásával tudunk indítani!

Örökélet: POKE 39273,0
Végtelen lőszer: POKE 39917,167
Végtelen gránát: POKE 40076,167
Végtelen üzemanyag: POKE 40618,0
Sérthetetlenség: POKE 40272,0

Térkép