1990 - Ocean Software Ltd.

akció, lövöldözős

Spectrum (128k)

A rendőrség kábítószer ellenes csoportjának különlegesen kiképzett tagja vagyunk. Egy nap fülest kapunk a város legnagyobb kábítószerkereskedőjének - aki Mr. Big állnéven ismert az alvilágban - hollétéről. Itt a remek alkalom, hogy letartóztassuk Mr, Big-et, és felszámoljuk bűnszervezetét. Mr. Big-nek bandájában azonban számtalan "keményfiú" várja a "lelkes" rendőrökkel való konfrontációt. Mindebből természetesen hatalmas csetepaté fog kisülni. (Hűen az Ocean hírnevéhez.) A játék 1990-ben jelent meg (az eredeti coin-op verzió 1988-ban), amikor már sok újat nem tudtak kicsiholni a Spectrum-ból a programozók. A programokat már nem lehetett eladni "látványos újítások, forradalmi ötletek, soha nem látott effektek" ígéretével. A játszani vágyó közönséget ehelyett a látványos "körítéssel" kellett "elcsábítani". Ebbe a trendbe tökéletesen beleillik a NARC, hiszen az 1987-ben megjelent PREDATOR-hoz képest a játék semmi újat nem tartalmaz, a "körítés" viszont osztályon felüli!
Feladatunk mindössze abból áll, hogy folyamatos jobbra haladással küzdjük magunkat végig az egymás után következő szinteken, a szintek végén pedig távozzunk a villogó nyíllal / felirattal jelzett kijáraton. Eközben természetesen a bandatagok minden irányból támadnak ránk, akiket a program véletlenszerűen rak ki, sohasem fognak elfogyni! Főhősünk nem csak kézifegyverével tud védekezni a nyomasztó túlerő ellen, bármikor előránthatjuk farzsebünkből rakétavetőnket, mellyel egy fél képernyőnyi területet is le tudunk "takarítani" egyszerre. Figyelnünk kell viszont arra, hogy lőszer- és rakétakészletünk véges! Szerencsére a lelőtt bandatagok elég sok tárgyat szórnak el:

  • egyrészt rengeteg bizonyítékot (kábítószer, készpénz), melyeket összegyűjtve a szint végi "elszámolásnál" jutalompontot eredményeznek,
  • némi muníciót (lőszer, rakéta)

Ezenkívül a némely pályán fel kell vennünk egy biztonsági kártyát (SAFE), mely a továbbhaladáshoz szükséges. (Addig nem is tudunk továbbhaladni, amíg fel nem vesszük.) Néha előfordul, hogy egyik-másik bandatag "megijed", és kezeit a magasba emelve megadja magát. Ha ilyenkor hozzáérünk, letartóztatjuk. Ez csak abból a szempontból lényeges, hogy a letartóztatásokért jutalompontot kapunk. A felvehető bizonyítékokkal való pontgyűjtés azért is fontos, mert 20000 pontonként jutalom élete kapunk! Összesen 7 szinten kell keresztülverekednünk magunkat. Hősünk golyóálló mellényben ténykedik, ezért találat esetén nem vész el egy életünk rögtön, csak az energiánk fogy. A nehezebb szinteken már egyik-másik ellenségre is igaz ez...

Irányítás:
A játékot egy vagy két játékos játszhatja (egymást támogatva). Az irányítás egyértelmű, azonban van egy extra billentyű is: az 1. játékosnál a SPACE, a 2. játékosnál a CAPS SHIFT (a billentyűzetet természetesen át is definiálhatjuk):

  • Extra billentyű + le: legugolás. Bár így lassabban tudunk haladni, érdemes folyamatosan így közlekedni, nehezebben találnak el! A ránkrontó vérebeket szintén csak így tudjuk lelőni!
  • Extra billentyű + fel: Ha állunk, ugrunk egy hatalmasat (ugrás közben is tudunk lőni!). Ha éppen gugolunk, akkor felállunk. (A helikoptereket csak ugorva tudjuk kilőni.)

A játékot irányíthatjuk billentyűzettel, vagy KEMPSTON, SINCLAIR botkormányillesztővel. Ha a billentyűzetet választjuk a kiosztás a következő (ha nem definiáljuk át): Q - fel, A - le, O - balra, P - jobbra, M - tűz, H - játék szüneteltetése. A rakétavetőt a tűz nyomvatartásával tudjuk használni.

A képernyő tetején látható "műszerfal" kijelzői:

  • Bal oldalon az 1. játékos kijelzői, jobb oldalon a második játékos kijelzői:
    • muníció (lőszer, rakéta),
    • összegyűjtött bizonyítékok, letartóztaások,
    • pontszám,
    • energiát jelző sáv,
    • a sárga sisakok az életeinket jelzik,
    • a következő jutalomélethez szükséges pontszám.
  • középen egy "radart" láthatunk, ami a célzást segíti. Ezen láthatjuk a mi, és az ellenségeink pozícióját.

Bár a játék teljesen "hétköznapi" csihi-puhi, a látványos kivitelezés, ötletes grafikai megvalósítások miatt mindenkinek okozhat pár kellemes percet, különösen 2 játékos módban. Az is igaz, hogy semmi maradandót nem hagy az emberben az élmény...

Térkép

Örökélet: POKE 27804,182; POKE 35690,182
Végtelen lőszer:    POKE 35986,183
Végtelen rakéta:   POKE 36023,183
Végtelen energia: POKE 34846,183
Végtelen kredit:    POKE 35135,183