  
| Főhősünk egy spanyol kóbor lovag, aki betéved egy elátkozott várba. A vár eredeti ura a varázsló, akinek uralkodását önkényes módon megszakította a gonosz sárkány egy olyan egyértelmű ténnyel, hogy egyszerűen elfoglalta birodalmát. A sárkány aljas módon 20 db. halálfejet helyezett el az elátkozott vár különbözi pontjain. A halálfejek a sárkány erejének fontos pontjai, ugyanis ezeken keresztül áramlik ki gonosz ereje, így távol tudja tartani a varázslót (és minket egy nagy lángoszloppal, ha közel merészkedünk hozzá...) A játékban való eligazodást segíti a játékhoz készített térkép. Az egymás alatt öt szinten elhelyezkedő kastélyban a szintek között kötéllel tudunk közlekedni. A koponyák helyeit kis 'x'-el jelöltük. Hősünk pusztán spanyol vérmérsékletének köszönhetően úgy ítélte meg a helyzetet, hogy ha már lehet választani, akkor a varázsló oldalára áll - kockáztatva azt-, hogy a végén esetleg mégis elvarázsolják. Első feladata lesz a 20 db. Koponya összeszedése. Tevékenysége nem lesz könnyű, mert útját akadályozzák a sárkány hű szolgái: a holló, a repülő fejsze, a csontváz, egy szörny, és a guruló hordó. A hordót egyszerű kivédeni, mivel csak át kell ugranunk. A fejsze és a holló elől le tudunk guggolni, míg a csontvázat és a szörnyet rúgásokkal tudjuk elpusztítani. Természetesen mindez igen jó reflexet és ügyességet igényel. Arra figyeljünk, hogy ha megnyomjuk a le gombot, hiába tartjuk nyomva, harcias hősünk egy kis idő után feláll egy pillanatra! Ha bármelyik ellenféllel találkozunk, azonnal elvész egy életünk! (A játék ilyenkor egy gombnyomásra folytatódik arról a helyről, ahol a "találkozás" történt). Néhány koponya megszerzése nehézséget okoz. Ilyen pl. a függőkertbe helyezett koponya, amelyet bárhogy is ugrálunk, egyszerűen nem érünk el. Ekkor menjünk el a kert bal szélén lévő csodaforráshoz, és leguggolva a forrás előtt, halk kattanás jelzi, hogy hősünk feltöltődött életerővel. Ez persze azonnal megmutatkozik abban, hogy kétszer akkorát tudunk ugrani, így elérhetjük a koponyát, és hasonló módszerrel a sárkány-barlangba vezető kötelet is. Itt két halálfej is van, az egyik egészen közel a sárkányhoz. A sárkány, megpillantva minket, fenyegetően csapkod rút szárnyaival. Nem érdemes túl közel menni hozzá, mert láng csóvát lő ki, és megégünk, mint a lacipecsenye. Célszerűbb visszatérni előbb a kertbe, onnan pedig fel a 3. szintre. Innen egy eldugott titkos kötél vezet a varázsló rejtekhelyére. Ez a kötél abba az oszlopba lett elrejtve, amelynek felső talapzata nyitott (egyébként balról - jobbra a harmadik). Feljutva a varázsló szintjére, szedjük össze a maradék három koponyát is. Ekkor az életeink számát jelző könyv lapján egy halálfej jelenik meg. Most menjünk a varázslóhoz, aki kitörli a halálfejes lapot, ezzel megsemmisítve a sárkány gonosz erejét, majd a könyv egy üres lapjára varázsport szór, amit persze a sárkány kifejezetten utál. A porral menjünk vissza a sárkányhoz, aki ezúttal is fenyegető mozdulatokat tesz. Most azonban menjünk egészen közel hozzá és szórjuk rá a varázsport (ezt a program automatikusan elvégzi). A sárkány ettől örökre elkotródik. Most már csak egy feladatunk van, kijutni a várból. Ehhez először is álljunk a sárkány "hűlt" helyébe. Ekkor az égből alászáll a sárkány féltve őrzött kincse, a varázskulcs. A kulccsal ereszkedjünk le a START-pályáig. Rögtön a kötél mellett egy szokványos korsót pillanthatunk meg, ami azonban a vár titkos kijáratát rejti magában. Rúgjunk bele a korsóba egy nagyot, aminek hatására egyenesen a vár kijáratához juthatunk. A csapóhíd leereszkedik, a kijárat szabad. Küldetésünket sikerrel teljesítettük, de ki tudja akad-e még kalandja hősünknek ? A játék legnagyobb hibája, hogy nagyon nehéz. Valószínűleg ez az a játék, ahol az 5 életünk a leghamarabb el tud fogyni. Ezen a problémán esetleg segít néhány hasznos POKE... Az Enterprise változatban némi könnyebbséget jelent, hogy a program lassabb. Mindemellett Ep-sek csak billentyűzetről tudnak játszani, de szerencsére a billentyűzetet lehet definiálni a belső botkormányra. Érdemes kipróbálni! Örökélet: POKE 33715,0 Térkép
|