Stunt Car Racer

1989 - Micro Style

autóverseny

Spectrum (128k)

Enterprise

Spectrum-ra autóversenyből nem volt hiány, rengeteg, nagyon jó ilyen jellegű program született (gondoljunk csak az Outrun-ra, vagy a Power Drift-re). A Stunt Car Racer ennek ellenére teljesen egyedi, mind kivitelezését (vektorgrafika!), szinvonalát, mind a jellegét tekintve. A játékban nem "gyenge" országúti, vagy "sima" körpályán kell elsőbbségünket bizonyítani, hanem extrém, ugratókkal, szakadékokkal teletűzdelt pályákon. A program nagyon nehéz, de egyben nagyon izgalmas, élvezet vele játszani!

 

 

Az irányítás kiválasztása az első dolgunk. A billentyűzett mellett Sinclair vagy Kempston botkormányt választhatunk. Innentől kezdve menükben a navigálás a kiválasztott eszközzel történik. Továbbhaladva beállíthatjuk, hogy egy, vagy több játékos kíván játszani (Semmi akadálya, hogy akár 8-an is játszunk, persze felváltva.), majd beírhatjuk a játékosok nevét.
A bajnokságban 4 osztály van (az első a legnehezebb). Minden osztályban három versenyző indul. Mi a 4. osztályban kezdünk. Minden osztályban két versenypályán kell megmérkőznünk, külön-külön mindkét ellenféllel szemben. Vagyis minden versenyen csat két autó vesz részt, egy bajnokságban 4 futamot kell teljesíteni. A gép által irányított versenyzők is megmérkőznek egymással! Az osztály győztese erősebb osztályba jut, míg a leggyengébb kiesik. Célunk, az első osztály megnyerése. A verseny közben nemcsak az ellenfelet kell legyőznünk, hanem arra is figyelni kell, hogy beérjünk a célba, mivel az is elég nehéz, hogy végig a pályán maradjunk, ráadásul az autó törik! A futamgyőzelemért két pont jár, a verseny leggyorsabb köréért egy pont.
Minden bajnokság kezdete előtt egy menübe jutunk:

  • Hall of Fame: A legjobb versenyzők listáját tudjuk megtekinteni, kimenteni, vagy összemásolni két file tartalmát.
  • Practise: A kiválasztott pályán tudunk gyakorolni, ellenfél nélkül.
  • Start the Racing Season: a következő bajnokság indítása.
  • Load / Save / Replay: Játékállás betöltése, mentése, utolsó bajnoskág újrajátszása.

A verseny indítása után megtekinthetjük, hogy ki a következő ellenfelünk, majd a versenypályát tekinthetjük meg (a jobbra-balra gomb megnyomásával tudjuk a nézőpontot változtatni).
Az autó irányítása teljesen egyértelmű. A tűz gomb nyomva tartásával bekapcsolhatjuk a turbót, amivel jobban gyorsulunk, valamint nagyobb végsebességre tehetünk szert. A turbót nem érdemes folyamatosan nyomni, mivel hamar kifogy, célszerű a hosszú-egyenes szakaszokon használni. A műszerfal bal oldalán látjuk, hogy hányadik kört teljesítjük (pl.: L2 - második kör), alatta, hogy hány méter a távolság a két kocsi között (ha a szám negatív, mi vezetünk). Középen, a kormány felett a sebességmérőt láthatjuk. A kormánytól balra lévő kockás zászló zöld színű, ha mi vezetünk, míg a kormánytól jobbra lévő óra akkor világít zölden, ha miénk a leggyorsabb kör. Jobb oldalon láthatjuk, hogy az aktuális kör, részidejét, alatta a leggyorsabb körünk idejét láthatjuk. Ha a kocsink sérül, a képernyő tetején a bukócsövön egy repedés jelenik meg, és minden további sérüléssel hosszabbodik. Ha átér a képernyőn, a kocsink tönkrement. Nem csak bukásnál sérül a kocsink, hanem ha túl nagy sebességgel érkezünk a talajra egy ugrató után! A bukások maradandó sérülést okoznak a kaszniban, melyet fekete karikák jeleznek a bukócsövön. Minden maradandó sérülés gyengíti a kasznit és kevésbé fogja bírni a gyűrődést!
A pályák nagyon technikásak, nem mindig a lehető legnagyobb sebesség elérése a cél. A levegőben természetesen nem tudjuk magunkat irányítani, ezért a nehezebb pályákon nagyon fontos egy ugratáshoz a helyes sebesség kitapasztalása. Ha elszállunk a pályáról, az nem örömteli esemény, mivel kocsinkat egy darunak vissza kell emelnie a pályára, ez jelentős időveszteséget okoz. Az ellenfél nem sűrűn hibázik, tehát érdemes sokat gyakorolni.

A játékot a BREAK (Enterprise-on: STOP) megnyomásával tudjuk szüneteltetni. Ilyenkor a következő lehetőségeink vannak:

  • CAPS SHIFT + Q: feladhatjuk a versenyt,
  • CAPS SHIFT + P: a műszerfal és a bukócső színét állíthatjuk be,
  • CAPS SHIFT + K: újra beállíthatjuk az irányítást, majd visszatérünk a versenybe. (Csak a 128K-s és az ENTERPRISE verzióban működik!)
  • CAPS SHIFT + S: a motorhangot kapcsolhatjuk ki/be.
  • ENTER: játék folytatása.

Az Enterprise verzióban a bal SHIFT felel meg a CAPS SHIFT-nek.