Skramble

2017 - IstvanV

úrhajós, lövöldözős

Enterprise

A korai pénzbedobós arcade játékok között - a Space Invaders hatására - igen népszerűek voltak a sci-fi shooterek. A Konami 1981-ben megjelent Scramble játéka mind technikailag, mind játékmenetben jelentős fejlődésnek számított, a horizontálisan scrollozó játékok "ősatya" már lényegesen összetettebb játékélményt nyújtott. Űrhajónkkal változatos helyszíneken: hegyek fölött, barlangok gyomrában, ellenséges bázisokon manőverezünk keresztül egyetlen cél, az ellenséges bázis reaktorának megsemmisítése érdekében. Űrhajónk lövedékekkel és bombákkal pusztíthatja az ellenség ránk kilőtt rakétáit, radarbázisokat, üzemanyagtartályokat, miközben saját üzemanyagunk fogyatkozik, amit folyamatosan pótolni kell az ellenséges üzemanyagtartályok megsemmisítésével. Üzemanyag híján természetesen lezuhanunk.
A játék sikerének köszönhetően számtalan platformra portolták a játékot - a klónokat nem is említve -, az éppen '80-as évek elején elterjedő 8-bites mikrogépek sem maradtak ki a "szórásból". A játék címe eközben Skramble-re változott, vélhetően jogi problémák elkerülése érdekében. Sajnos azonban ezek a korai játékok színvonala eléggé elmarad a várttól, Spectrum-on ennek legfőbb oka a darabos (karakteres) scroll, de általában az irányításokkal is gond van (Scramble). Enterprise-tulajdonosoknak "csak" egy klón jutott, ami viszont majd' minden Ep-s (és TVC-s) ismer: Áttörés. Ez igazából a Penetrator Spectrum játék "átirata". Ezen a "tarthatatlan" helyzetet változtat István programja, amely a lehető leginkább próbál hasonítani az eredeti arcade-változatra, meglepően jó "hatásfokkal". Ebbe beleértendő a finom vízszintes scroll, az eredetire nagymértékben hasonlító grafika és a hanghatások is. Szipucsu játék közben és végén - Dave-es hangszerelésben - hallható zenéi pedig már extrának számítanak. A játékban hat szinten kell keresztülrepülnünk:

  1. A bolygófelszín felett repülünk. Minen rakétáját ránk zúdítja az ellenség.
  2. Egy barlangban kell le-fel manőverező repülő csészealjakat megsemmisítetnünk vagy kikerülnünk. A csészealjakat csak 3 találattal semmisíthetjük meg. Szerencsére a rakéták most "békén hagynak".
  3. Újra a bolygófelszín felet repülünk, most szemből érkező meteorokat kell kerülgetnünk (megsemmisíteni nem lehet ezeket). A rakéták most sem indulnak el.
  4. Az űrbázis felett repülünk. A magas építmény felett nem sok helyünk marad a rakéták kerülgetésére!
  5. Az űrbázis szűk folyosóin keresztül kell átrepülnünk. A rakták a számunkra "legbosszantóbb" helyekre vannak telepítve.
  6. A reaktor lebombázása. A legalsó képen látható piros reaktort kell megsemmisítenünk, ez a bázis kialakítása miatt csak bombával lehetséges. Ha nem sikerül eltalálnunk a reaktort, ugyanaz a rövid pályarészlet ismétlődik, mindaddig, amíg nem sikerül eltalálnunk. Mivel azonban üzemanyagtartály ezen a szinten már nincs, korlátozott a próbálkozási lehetőségeink száma.

A játék könnyebb, mint az eredeti arcade változat, kimondottan jól játszható. A feladat teljesítése nem tűnik reménytelennek, némi gyakorlás után teljesíthető. Az irányítás is előnyösen egyszerűsödött: egyetlen tűz gomb van, egyszerre bombázunk és lövünk (egyszerre két bomba és három lövés lehet a képernyőn). A gyakorlott "Áttörés"-játékoknak kezdetben bosszantó lesz a szűk járatokban, hogy űrhajónk itt magasabb (pontosabban az Áttörésben alacsonyabb, mint az eredeti változatban).
A kezdetben üres pontszámtáblát a program kilépéskor (ide értve a reset-et is) elmenti, megőrizve az utókornak a legügyesebb 8 játékos nevét.
A letölthető csomagban a forráskód mellett két verzió van: a második verzióban külön file-ban vannak a pályák és a karakterek az esetleges későbbi pályatervezők számára.

A játék bármely botkormánnyal irányítható.
HOLD / PAUSE - játék szüneteltetése / folytatása.
ESC - kilépés a játékból, a menüben használva kilép a programból.

Térkép